Értelem és érzelem

...avagy Dárdai Pál távozása és annak hatásai

Természetesen nem hagyhatom szó nélkül a Dárdai-saga ezen pontján sem, ha már a kezdetektől fogva követettem a válogatottnál folytatott munkáját. Éppen ebből kifolyólag pontosan tisztában azzal, hogy mi mindent hordoz magában Pali személye, hogy szakmailag és emberileg egyaránt mennyi mindent adott a válogatottnak, a magyar focinak. Nekünk, szurkolóknak. Rettentően szeretem a megnyilvánulásait, az őszinteségét, a precizitását, és hadilábon állok az MLSZ-szel, egyetlen döntésükkel nem értek egyet, és úgy összességében, szeretek mindent rájuk kenni - csak úgy, mint a FIFA-ra, UEFA-ra -, bár ezt talán már ti is tudjátok. De fontosnak tartottam ezt leszögezni - újra - itt az elején, hogy ennek fényében olvassátok a bejegyzést. 

Kezdeném is rögtön azzal, hogy Pali távozása szerintem kivételesen nem az MLSZ hibája. Főleg nem Palié. Ez itt kérem szépen kizárólag a Hertha kreténsége, amit egyrészről mérhetetlen elutasítással fogadok, másrészről viszont meg is értem. Egy Bundesliga 1-es csapat irányítása nem kis feladat, nem kis felelősség. Lehet jönni azzal, hogy de a válogatott csak kétszer 10 nap lett volna, de remélem senki nem gondolja, hogy a szövetségi kapitányi teendők lerendeződnek ennyiben. Mert ugye nem árt, ha az adott kapitány tudja, milyen formában vannak a játékosai, látja őket mozogni a pályán. Persze, nyilván, ez egy Kínában vagy Amerikában focizó játékos esetében még egy kizárólagosan a kapitánykodással foglalkozó edző számára is nehezen kivitelezhető, nem még valaki olyannak, aki közben egy német elsőosztályú csapatért felel. 

Pali önmagától nem hátrált volna meg, ebben egészen biztos vagyok. Ugyanakkor tudom azt is, hogy az emberi teljesítőképesség határai végesek, és hogy nagyon sokáig nem lehet bírni kettős terhelés mellett. Nem lehet bírni azt, hogy az ember a relatíve szabadidejében hazautazik, összeszedi a válogatottat, aztán mennek Athénba vagy Belfastba. Egyszerűen ez nem így működik, mert az ember elfárad fizikálisan, elfárad mentálisan, dekoncentrált lesz, legyengül a szervezete, belerokkan. És ezt nem kívánnám senkinek, főleg nem Palinak.

Sokan írták, mondták, hogy az MLSZ részéről az lenne a helyes döntés, hogy elmennek Berlinbe, az asztalra csapnak, és kivásárolják Palit a szerződéséből. A szívem egyik - a csodákat mindig örömmel fogadó - része ezért repes, erre vágyakozik, csak éppen... Belegondolt abba bárki, hogy mikor volt utoljára magyar edző olyan magasan, mint most Pali? És persze, ő is azt hangoztatta, hogy első sorban magyar, és a szíve hazahúzza, és ezt teljes mértékig el is hiszem neki. De azért az bárki beláthatja, hogy igazán nagy edzői karriert nem a válogatottunk élén fog befutni, vagy legalábbis még nem most. Ebben rendkívüli módon egyetértek egyébként Vági Márton MLSZ főtitkárral, hogy tíz év múlva Pali tényleg csodát tehet majd a válogatottal, még nagyobb csodát, majd azzal a válogatottal, ami a Storck sportigazgatói munkája alatt érlelődő utánpótlásból épül majd fel. Úgy, hogy kap egy 6-8 éves szerződést, és arra az időre őt békén hagyják, hogy csinálja a dolgát. Mert ebben van igazság, hogy még ha a Hertha most el is engedte volna Dárdait, ezt így nem lehet, hogy akkor most két meccsre lesz ő, meg még négyre, meg akkor a selejtezősorozat végéig. Nem. 

Nem mellesleg pedig neki tényleg ott van az élete. Egyrészt persze ő a magyar foci megváltója, a messiás, és ezért mindenki elmondhatatlanul hálás neki itthon. De ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy azért mindamellett, hogy ő most szövetségi kapitány volt, és a Hertha edzője, első sorban mégiscsak férj és apa. És ebből az aspektusból nézve már nem is akarnám, hogy csapot-papot hátrahagyva rohanjon Magyarországra. Persze jó volna.

Jó volna, mert a válogatott és Dárdai kapcsolata mondhatni egy égben köttetett frigy volt. Ezzel lehet vitatkozni, csak épp nem érdemes. Pali megtalálta a srácokhoz vezető utat úgy, hogy közben hiteles maradt, és hogy ezzel egy időben az összes szurkoló szíve belopta magát. Mondhatni megteremtette az évek óta elveszettnek hitt kapcsolatot a játékosok és a szurkolók között. Palinál jobbat nem is kívánhatott volna a magyar foci, a válogatott, és azért a kilenc hónapért is mérhetetlenül hálásnak kell lennünk. 

Hiszem, hogy Dárdai a nagy Ő a magyar válogatott számára, de ahhoz hogy a nagy szerelem teljes legyen, három dolog kell - a jó személy, a jó hely, és a jó idő. Az időpont rossz volt, de a legjelentősebb, a jó személy már megvan, és most már nincs más dolgunk, mint hinni abban, hogy a srácok nélküle is veszik az akadályt, és legyőzik a románokat meg az észak-íreket. De csendesen teszem hozzá, nagyon meg lennék lepve, ha szeptember 4.-én Pali nem ülne ott a lelátón valahol.

Én tehát hatalmas hálával, és a viszontlátás reményével a szívemben zárom a soraimat, és bízok abban, hogy eljön majd az az idő, amikor Dárdait hat lóval sem lehet majd visszatartani, és erejének teljében tér majd vissza a magyar válogatotthoz, hogy aztán Európa tetejére vezényelje a csapatunkat. Túlzásnak tűnik, és túlzó hurráoptimizmusnak? Arra is mindenki ezt mondta, amikor hittünk abban, hogy meglesz a romániai X, a finnek oda-vissza.

Én hiszek a csodákban. És hiszek Dárdai Pálban is.