The Resident - négy rész után

Bár jelentősnek mondható kihagyás volt az oldalon – khm –, de most visszatértem, mert ugyebár az új évvel kezdett a leginkább várós induló sorozatom, a The Resident. Izgatottan, és kicsit félve vártam a pilotot, mert csalódtam már óriásit kórházsorozatban, amit annak ellenére nem tudtam végignézni (két résznél tovább nézni), hogy Daniel Gillies játszott benne… Szóval jó, jó, örültem Matt Czuchrynek, de azért nyilván nem ezmentén akartam dönteni. És nem is volt rá szükség.

It's not easy. If it were, everyone would be a doctor because it's the best job in the world, despite everything, because of everything.

Ezt a bejegyzést már úgy írom – egy-két előre jelzett spoilertől eltekintve spoilermentesen –, hogy az eddig elérhető négy részt (most már amúgy hat, de ezt a bejegyzést négy alapján írtam) végignéztem, és azért ez már elég alap arra, hogy megfogalmazódjon bennem egy vélemény a sorozatról, illetve döntsek, hogy maradok-e vagy kaszálok. Egyértelműen a maradás mellett döntöttem, mert sokkal kevesebb benne a dráma, mint vártam, és sokkal több az orvoslás, ugyanakkor sokkal inkább van személyes háttere a betegeknek is, mint teszem azt az ER-ban, szóval annak örülök, hogy ebben kicsit a House-ra hajaz.

Profit before patients. The new healthcare mantra.

De mire számíthat az, aki belefog a sorozatba? Nos, leginkább az amerikai egészségügy gátlástalan savazására – ami még gátlástalanabb lenne, ha marad kábelen, ahova eredetileg szánták (és egész biztos vagyok benne, hogy akkor Conrad is sokkal-sokkal szürkébb lenne, de erről majd később). Négy rész alatt nyomatékosan rávilágítanak, hogy azért mindent a pénz mozgat, hogy a sztársebész igazából magasabb komplikációs rátával dolgozik, mint bárki más, hogy mit tesz a protekció egy szervátültetésnél, és hogy miért fontos a kórháznak, hogy felkódolják a számlázást. Elég erős kritika éri tehát az egészségügyet, és minden pillanatát imádom. Apró spoiler. Hátborzongató a rész, amikor a kórház igazgatója videochaten licitáltatja a többi kórházat, hogy vegyék át a betegét, mert ott olcsóbban tudnák kezelni. Spoiler vége. Ez tehát a történeti oldala, de mi van a szereplőkkel?

Nos, az a helyzet, hogy bár mivel egy epizód általában egy shiftet követ le, viszonylag keveset tudunk a szereplők munkán kívüli életéről, viszont a személyiségük és az értékrendjük remekül átjön a munka alatt tanúsított viselkedésükből. Dr. Conrad Hawkins valóban olyan agilis és szabályokat feszegető, amilyennek megismertük, de tulajdonképpen „csak” egy rezidens, akinek a betegei mindennél többek. Ami tök jó, és tényleg nagyon kedvelem a karakterét, de én legalább akkora renitens és szabályokat tényleg – akár következményekkel – áthágó dokit akartam, mint House. (Bár egyébként talán a sorozat mentségére szólhat, hogy míg House úgy szeghette meg a szabályokat, hogy tényleg nagyon elismert diagnoszta volt, Conrad tényleg csak rezidens, és azért innen nézve, tekintettel erre, azért rendesen szegi a szabályokat). Nagyon szeretem egyébként Czuchry játékát, a mimikáját, a sejtelmes kis mosolyát, és magát Conrad karakterét is.

Aztán vegyük Dr. Devon Pravest, az első éves rezidenst, aki az újoncok lelkesedésével vetette volna magát bele az orvosi életbe, és gyakorlatilag fél nap alatt szembesült vele, hogy ez nagyon nem az, amire ő számított, ennek ellenére nagyon hamar belerázódott, és én nagyon csíptem a kis párbeszédeiket Conraddal. Akit még mindenképp fontosnak tartok, hogy megemlítsek, az Dr. Mina Okafor karaktere, aki agilis fiatal sebész rezidens, olyan szöveggel, hogy lehidalok tőle, és egyébként egy ritkán látottan kompetens női szereplő – és végre végre kórházas sorozatban szakítottak a sztereotípiával, hogy sebész csak pasi, és lehetőleg fiatal, jó kiállású pasi lehet. És ott van Nic, akit rögtön az első részben belebegtettek, mint Conrad love-interestje, és sokáig azt hittem, hogy ki is merül ennyiben a karaktere, de szerencsére a negyedik részre azért már kezd körvonalazódni neki is egy külön történetszála. (többé-kevésbé egyébként majdnem mindenkit tudok egy ER-os szereplőhöz hasonlítani, és ez olyan király, mert felébreszti a gyerekkoromat).

Nic: I have your heart.
Conrad: Always.
Nic: Your patient's heart.

És van még két, a történet szempontjából lényeges karakter, az ügyeletes sztársebész, Dr. Bell, akit a kórház berkein belül csak Hands of Death and Destructionnak hívnak, ami azért elég erős, és elég beszédes név egy főorvosnak. De Bellnek remeg a keze, és ez rányomja a bélyeget – vagy épp a szikét – a műtéteire, és akkor jöhetnek a kifogások. Bell arroganciája olykor letaglóz, és néha a rosszullét kerülget, és pont ezért jön be nagyon mégis. Mert tenyérbemászó, fölényeskedő, aki magának írja a pozitív kritikákat online, tipikusan olyan karakter, akit imádok utálni. A másik úgymond „öreg róka” karakter Dr. Lane Hunter, onkológus, magánklinikával, látszólag kedves és segítőkész orvos ugyanakkor egyre biztosabb, hogy vaj van a füle mögött.

Én borzasztóan kíváncsi vagyok, mit tartogat majd a folytatás, bár kissé elszomorít, hogy most nagyjából háromhetente lesz majd új rész, de sok kérdést felvet, például hogy Devon barátnője miért annyira fontos, hogy négy rész alatt háromszor került szóba, és kétszer meg is jelent, hogy mi lesz Jude-dal, hogy Lily túléli-e, hogy mi van Conrad és Nic múltjában, hogy mi zajlik Lane klinikájának zárt ajtajai mögött, kiderül-e, hogy Bell azért nem bukott még óriásit, mert Mina műt helyette… Légyszi, légyszi hadd ne kelljen csalódnom!

Értékelés: 8/10

Ti nézitek a The Residentet? Esetleg most kaptatok hozzá kedvet? Ha követitek a sorozatot, mi a véleményetek róla? Írjátok meg a válaszotokat odalenn, kommentben!