Life is Strange: Before the Storm [spoilermentes]

Forrás: ShazyArt

Amióta nyáron bejelentették, hogy a Life is Strange-nek lesz második része – igazából egy előzmény –, én azóta rá voltam pörögve, és veszettül vártam. Ennek rendje és módja szerint, amint elérhetővé vált a Life is Strange: Before the storm, én be is szereztem, és az első epizódot sikeresen végig is játszottam. Erről írok a következőkben, egyelőre spoilermentesen, és majd egy későbbi posztban részletesen, spoilerekkel. De még mielőtt belevágnánk, pár szót magáról a Life is Strange-ről.

Legelőször is, aki esetleg soha nem hallott volna még róla, a Life is Strange a Dontnod Entertainment által fejlesztett, döntés alapú kaland játék, ami 2015-ben jelent meg. Ez azt jelenti, hogy a játék közben neked kell eldöntened – megadott lehetőségek közül –, hogy a karaktered bizonyos helyzetekben hogy reagáljon, vagy mit mondjon. És ezen döntések alapján értelemszerűen többféle végkifejlete lehet a játéknak.

Az első részt még egy barátnőm gépén játszottam végig, és teljesen magával ragadott a játék. Nagyon sokan – nagyjából húszpercnyi játék után – lehúzták azzal, hogy tinilány-szimulátor, meg hogy nagy kaland, csak egy kamaszlányt kell elirányítgatni benne. És ez részben igaz, de közben meg annyira nem, hogy az szinte ordít.

Szóval az eredeti Life is Strange-ben egy eltűnt lány után nyomozunk, és franc se tudja, hogyan, de szerzünk egy képességet, amivel vissza tudjuk tekerni az időt. Összeszedjük a rég elveszettnek hitt legjobb barátunkat, és közben rájövünk, hogy amúgy senkiben sem bízhatunk, és a végén a két dolog közül, amiért az egész játék során küzdöttünk az egyiket fel kell áldozzuk. És persze végig számolnunk kell a meghozott döntéseink következményeivel, és hát maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül szerepel a játékban rengeteg helyen pillangó. (Pillangóhatás, ugyebár). Dióhéjban ennyi, viszont a Life is Strange ennél lényegesen több.

Mert lehet, hogy a cselekményszála ennyi, de vegyük szépen sorra, hogy mi minden húzódik meg emögött. Korrupció (befolyásos szülő gyereke azt csinál, amit akar), nem kívánt terhesség és abortusz, öngyilkosság/öngyilkossági kísérlet (kinek hogy sikerül), bedrogozott lányok, egy vélt, vagy valós tanár-diák viszony… tényleg szükséges folytatnom? Mindemellett nem tudom szó nélkül hagyni azt, hogy ebben a játékban nincs fekete meg fehér, és tényleg mindenki a saját értékrendje szerint bírálhatja a karaktereket. Van benne például olyan szereplő, aki szerintem a legnagyobb áldozata a történéseknek, mások szerint meg ő a legnagyobb mocsok. Szóval a játék jól építi fel a karaktereit, és meghagyja mindenki számára a lehetőséget, hogy maga alkosson értékítéletet róluk.

A Before the stormban, noha fejlesztő váltás történt, és átkerült a Deck Nine-hoz, minőségben abszolút azt kapjuk, amit az eredeti játékban megszokhattunk. A látvány maga meseszép, nem fotorealisztikus, de hát ennél a franchise-nál sosem ez volt az értékmérő szempont. A zenei világa akárcsak az első résznél itt is magával ragadó, sőt, még azt mondanám, jobban. Konkrétan a játék még el se indult, de a main menu zenéjét már le is töltöttem. A koncertes zene, amit Chloe a szobájában hallgat, a vonatos zene…

Ahogy haladunk előre a játék során egyszerre tölt el jó, és egy kicsit furcsa érzés, ahogyan a már jól ismert szereplőket figyelem, csak épp három évvel korábban. Furcsa látni, hogy ki milyen szerepet töltött be például a Blackwell életében, mert a többségre igaz, hogy nagyon mást, mint az eredeti játékban. Nathan, Dana, Victoria, de megjelenik nyilván David is, aki azért be kell látni, szintén tesz azért, hogy olyan legyen a viszonyuk Chloéval, amilyen. Illetve, az én egyik személyes kedvencem Frank is, és bár a csávó gyakorlatilag az egész első rész alatt be van állva, szerintem óriási forma, és én őt már a Life is Strange alatt is imádtam.

És hát persze ott van nekünk Rachel Amber, akit megismerhetünk végre személyesen, bár Chloé szemén keresztül, de már nem csak az elmondása alapján, és atyaég, Rachel tényleg olyan, amilyennek a Life is Strange-ben elmondták. Mindennek a közepe, mindennek a szíve, mindenkivel kedves, sugárzó személyiség, akiről totál el tudom hinni, hogy ő a Blackwell reménysége, és hogy mindenki szereti.

És én amúgy Chloét is sokkal-sokkal jobban szeretem itt, mint az eredeti játékban. Sőt, továbbmegyek, Chloét irányítani sokkal mókásabb, mint Maxet volt. Imádom, hogy meghagyták Chloé szarkasztikus humorát, amivel tulajdonképpen magát védi. És nagyon-nagyon tetszett, hogy a napló dolgot úgy oldották meg, hogy Chloé soha el nem küldött leveleket ír Maxnek. Mert hát lássuk be, Chloé nem az a tipikus naplóíró művészlány. Apropó művész, én nagyon kíváncsi lennék, hogy Chloé mint mi jár a Blackwellbe. Mert ugye az tiszta sor, hogy Max, Victoria, meg Nate fotósok, Rachel és Dana drámások. És oké, hogy tudományos és művész suli, de Chloé kémiából is bukdácsol, szóval engem ez érdekelne.

És hogyha már Chloé-nál tartunk, baromira tetszik az ő „super-skillje”, a „Backtalk”, azaz Visszapofázás. Max estében vissza tudtuk tekerni az időt, és kíváncsi voltam, milyen feature lesz ebben a játékban, és kellemes meglepetésként ért, ugyanakkor ki sem találhattak volna mást, ami jobban passzolna Chloéhoz. Tetszik, hogy a kihívások sikeressége alapján juthatunk előbbre a játékban, és érdeklődve várom, hogy kikkel kell majd még összeszólalkoznunk a játék során. És egyébként furcsán többet időzök a döntéseknél, mint az eredeti játékban. Ott ugye megvolt a lehetőségem, hogy ha valami szarul sül el, visszatekerjem az időt. Itt viszont nincs, úgyhogy muszáj alaposan átgondolni a dolgokat.

Nyilván egyébként elég erősen determinált a játék, és dönthetsz bárhogyan, annyira durván nem fogod tudni befolyásolni az eseményeket, mert ugye mivel előzményjátékról van szó, vannak dolgok, amiknek be kell következniük. Ennek ellenére én roppant kíváncsian várom, hogy a második, illetve harmadik részben hová fogunk eljutni – ezekről ugye gyakorlatilag még semmit nem tudunk. Én egészen biztos vagyok benne, hogy sokat fogjuk látni Franket, hogy fontos szerepe lesz Nathannek (Legalábbis remélem. Egyébként, *Life is Strange spoilerek* én arról is megnéznék egy előzmény játékot – tudom, beteg az agyam, de gondoljátok végig –, hogy Jefferson hogyan hálózta be Nate-et [szerintem nem volt túl nehéz dolga], és hogy aztán hogyan tartotta maga mellett. Mert sajnos nem gondolnám, hogy erre most itt ki fogunk térni.), és hát bízok benne, hogy „Szexi Tanárbácsi” is előkerül majd.

Összességében én nagyon-nagyon élveztem azt a nagyjából három, három és fél órát, míg a Before the stormmal játszottam – azért ilyen sok, mert jóóó alaposan végignézegettem mindent, és még így se találtam meg minden lehetőséget (ezekről a spoileres posztban részletesebben). Teljesen visszajött a hangulat, a grafika szép, a zenék hangulatosak, chillesek, a karakterek ismerősek, de mégis kicsit újak, és a cselekményszál is érdekesnek ígérkezik, főképp az utolsó néhány percet elnézve. Meg hát a pár másodperces teasert a legvégén, de ezekről részletesen tényleg a spoileres posztban írok majd.

Most már csak annyi, mielőtt lezárnám a bejegyzést, hogy a Before the stormot bátran ajánlom bárkinek, aki pár órányi kikapcsolódásra vágyik, még úgy is, hogy esetleg nem ismerni az előző játékot, és nem játszott vele. Bizonyos szempontból még akár jobb is lehet kronológiában játszani, hiszen nem tudod, hogy hova kell eljutnod, és nincsen már egy előre meglévő véleményed a szereplőkről, teljesen tiszta lappal tudsz indulni.

Szóval játékra fel mindenkinek, és a napokban – szerintem hétvége fele – érkezik majd a spoileres poszt, ahol részletesebben kitérek a karakterekre, a cselekményekre, és bemutatom, hogy én hogyan döntöttem a fontosabb lehetőségeknél.