2017/2018 legjobban várt induló sorozatok


Nagyjából minden évben szemezgetek az újonnan kezdő sorozatok közül az őszi időszakban, amiknek egy részét vagy még az indulás előtt elvetem, vagy el is feledkezek róluk, és igen csekély számmal maradnak a végére, amikbe tényleg bele is nézek, azok pedig még kevesebben, amikkel a végéig maradok is. Ebben az évben lényegesen nagyobbat merítek, mint eddig – ennek eredményét láthatjátok lentebb. Azon ősszel induló sorozatokról írok néhány szót, amiket legalább egy pilot erejéig mindenképp be akarok próbálni. [a sorrend tök random, ahogy éppen eszembe jutottak a sorozatok.]
Young Sheldon (CBS)
Az összes közül a legvárósabb a CBS induló szitkomja, a The Big Bang Theory spinoffja a Young Sheldon. Nyilván hozzájátszik a tényhez, hogy nagyon szeretem a TBBT-t, de maga a koncepció is tetszik, Jim Parsons narrálja, és az előzetes alapján is jónak tűnik – aranyosnak, viccesnek és sheldonosnak. Ráadásul az előzetes zenéi is ott vannak. És szintén a teaser alapján, azt gondolom, jól választottak a fiatal Sheldon szerepére.
A sorozat szeptember 25.-én indul, ennek van az összes közül a legközelebbi dátuma, úgyhogy rövidesen kiderül, jók-e a megérzéseim. Nem sok szitkomot nézek – ez egészen konkrétan kettőbe fér bele –, szóval tényleg nagyon jónak kell lennie, és minőségben meg kell hogy üsse az „anyasorozat” szintjéz.. (A trailer első és második része.)
S.W.A.T. (CBS)
A sorozat szintén a CBS nevéhez köthető – ne aggódjatok, nem csak CBS sorozatokkal fogok jönni. A november másodikán rajtoló bűnügyi dráma helyszíne Los Angeles, ahol egy helyi születésű és kiképzésű S.W.A.T hadnagyot (Shemar Moore) kineveznek egy egység élére, miután a volt vezető véletlenül lelő egy fiút. A promo és az ismertető alapján a sztori fő vonala az lesz, ahogyan Moore karakter egyensúlyozik a szakmai kötelezettségei, illetve a szülőhelyéhez való hűsége között, és próbál mindent másképp, de jól csinálni.
Itt le kell szögeznem, hogy nem annyira az alapkoncepció fogott meg, bár egyébként lehet, hogy pont ezért fog meglepetést okozni. A fő ok, amiért ez a sorozat felkerült a listámra, az nem más, mint maga Shemar Moore, aki a Criminal MIndsban az egyik kedvenc karakterem volt, és borús, magányos éjszakákon a szívem még mindig felsír a karaktere után – mondjuk nem annyira, mint Thomas Gibson után.
Szóval egy pilot mindenképp játszik – és ez igazából nálam azt jelenti általában, hogy olyan három-négy részt bepróbálok. Nagyon trének kell lennie valaminek ahhoz, hogy egy 40 perces első rész után kaszát kapjon. Tehát a S.W.A.T. november 2.-án startol, és kiderül, Moore-nak jót tett-e a váltás a BAU-tól a S.W.A.T-hoz. (A sorozat first lookja)
The Resident (FOX)
Egy kórházas sorozat, amit nem csak azért várok, mert már a House is kínosan rég volt, nem hogy a Vészhelyzet, és szomjazik a lelkem valami ilyenre, és tulajdonképpen már azon gondolkoztam, hogy elkezdem elölről az E.R.-t. Ennél a sorozatnál maga az alapkoncepció fogott meg. Az elmúlt években ugyanis egyetlen kórház sorozatot próbáltam be, a Saving Hope-ot, de az annyira gyengére sikerült, hogy Daniel Gillies se tudott megtartani nála.
Itt viszont más a szitu, merthogy a FOX ismertetője alapján egy idealista elsőéves rezidenst kapunk a középpontba, aki az első napját kezdi a kórházban, egy makacs, ránézésre kissé arrogáns, de zseniális végzős rezidens felügyelete alatt, aki lerántja a leplet mindenről, ami jó és rossz a modern orvoslásban.
Nekem a trailer alapján abszolút bejövős, és ez lenne a legvárósabb, hogyha nem midseason lenne. Nagyon szomorú volt egyébként azzal szembesülnöm, hogy 2018. elejéig kell várjak rá, viszont akkor mindenképpen az abszolút élvonalban lesz. Egy sorozat, ami bemutatja, hogy az orvoslás is csak üzlet? Jöhet akármikor, csak jöjjön már minél előbb. (A sorozat előzetese)
Valor (The CW)
A CW sorozata egy különleges helikopteres katonai egységről szól, akik nemzetközi és hazai küldetéseken vesznek részt, és ezek közül az egyik nem úgy sikerül, ahogy tervezték. Erről a küldetésről flashbackekkel is operál, és szó van benne rengeteg titokról, legyenek azok kormányzati, katonai vagy személyes titkok, a katonai fegyelem és a személyes vágyakozás határairól, az egység első női pilótájáról. Összességében, mint alapkoncepció nekem elég ahhoz, hogy egy pilotot nézzek belőle, hátha kisül belőle valami jó.
Egyébként gyakorlatilag teljesen idegen a csatorna többi sorozatától, és szerintem korosztályban sem azt célozza, amit az összes többi szériája, de éppen ezért is akarom bepróbálni. Arról nem beszélve, hogy Matt Barrt én azóta imádom, hogy a One Tree Hillben eljátszotta Peyton pszichopata kamu féltestvérét. Szóval úgy, mint ahogy a S.W.A.T-nál Shemar Moore miatt, itt Matt Barr miatt mindenképp elfogyasztok majd egy első részt, ami október 9.-én érkezik. (Az első betekintés)
Dynasty (The CW)
A CW másik olyan sorozata, amire nagyon kíváncsi vagyok, bár egyelőre a gulity pleasure kategóriában őrizgetem. Szóval ez az, ami klasszikusan szappanopera, irdatlanul sok drámával, és kavarással, de mondhat bárki bármit, én ezeket szeretem – még ha nem is mindig ismerem be.
De azt kell mondjam amúgy, hogy elvárások nélkül, a maga műfajában lehet egészen jó (szigorúan gulity pleasure-ön belül maradva), mert egyébként a CW-nek ez fekszik. És az utóbbi időkben több olyan sorozat is volt (köztük CW-sok is), amiket elkezdtem gulity pleasure-ként és rendesen nézős, izgulós sorozatokká nőtték ki magukat, tehát a lehetőség a Dynasty előtt is adva van, és október 11.-én meglátjuk, mit hoznak ki ebből a lehetőségből. (A sorozat trailere)
The Gifted (FOX)
Szintén egy FOX-os sorozatról van szó, amivel kapcsolatban nekem óriási bizodalmam és reménységeim vannak. Az X-menek (Batman után) a valaha volt kedvenc képregényhőseim, így számomra gyakorlatilag az, hogy mutánsokról szóló sorozat, már önmagában egy erős érv arra, hogy legalább belenézzek (a Legion az indulása óta várakozik, lassan elérek oda, hogy sorra is kerüljön).
Az alapsztori az, hogy egy külvárosi család hétköznapi életét megrengeti az, mikor rájönnek, hogy a gyerekeiknek mutáns képességeik vannak. Arra kényszerülnek, hogy meneküljenek a kormány rosszindulata elől, így a túlélés érdekében csatlakoznak egy földalatti mutáns-hálózathoz, hogy a túlélés érdekében felvegyük a harcot.
Szóval hagyján, hogy már a mutánsos téma, az alapkoncepció és a trailer is felkeltette az érdeklődésemet, de ehhez, hozzájön az, hogy az a Bryan Singer rendezi, aki az egész X-men filmes széria alapjait lefektette – és te jó isten, még hogy! És mondhat bárki bármit, azt elismerem, és belátom, hogy az Apocalypse mocsok gyenge lett (bár ez a jelenet nálam mindent vitt), de a Days of Future Past szerintem remek volt. És rajta kívül is tele van a stáb olyanokkal, akik vagy az X-men franchise-ban dolgoztak már korábban, vagy csak szimplán Marveles sorozatokon.
Október 2.-án indulunk, és meglátjuk, kell-e csalódnom Singerben. (A sorozat Comic Conos előzetese)
Nektek van olyan induló sorozat, amit vártok? Esetleg ezek közül az egyik, vagy valami teljesen más? Írjátok meg odalent kommentben!

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Óó, persze, hogy van. Valami már el is kezdődött, valamire azonban várni kell.
    A The Resident és a Dynasty az én figyelmemet felkeltette az ajánlásod által, valamint a S.W.A.T. is. Utóbbiba biztosan belenézek, de szerintem a másik 2-be is.
    Amit abszolút vártam az a The Good Doctor, amiről már beszéltünk, és eddig nekem tetszik. Főleg, mert nagyon eltalálták a főszereplőt.
    A Liar és a The Brave is a listámon van, bár utóbbiról mindent hallottam sajnos, csak jót nem. Pedig jónak ígérkezett. Na mindegy, majd kiderül. :)

    Puszillak,
    Vivian

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!

      Ó, hát a Dynastyról már mondtam hogy jó, a napokban szerintem csapatok egy pilotkritikát is. :D A The Good Doctort annyit emlegeted, hogy most már tényleg bele fogok nézni - csak érjek a Teen Wolf végére, de hát a Supnat - 12 évad - egy hónap arány alapján sok ideje már nincsen farkaséknak :'D
      A Liarnak utánanéztem, az bejövős, szóval szerintem egy unalmas hétvégémen ledarálom majd :D a The Brave annyira nem fogott meg, és akkor kritikák alapján az hasonlatos, mint a Valor.

      Köszönöm, hogy írtál. :)

      Puszi, D.

      Törlés

Call me by your name - kritika

Mostanában magamba injekcióztam egy jó adag kultúrát, úgy néz ki, ismét visszaálltam arra, hogy olvasok, elkezdtem filmeket nézni – amik tú...