Gondolatok egy döntőről

Sziasztok!

Gondolom, aki kicsit is ismer, vagy kicsit jártas a foci világában (vagy csak nézett TV-t az elmúlt három napban) az tudja, milyen döntőről akarok beszélni. Természetesen a szombat este lejátszott Bajnokok ligája fináléról. Azonban mielőtt bármit is leírnék, előre leszögezem, hogy markáns véleményem van a látottakkal kapcsolatban, olyan, ami valószínűleg nem a Real szurkolók szájíze szerint való. Tehát mindenki ennek tudatában olvassa - vagy ne olvassa - az alábbiakat.

Út a döntőig

Először is nézzük, hogyan álltam a döntőhöz. A Barca kiesése nem rázott meg annyira, mert ez idén borítékolható volt (Tata Martino, kapuskérdés satöbbi...), így a BL követését a Bayernhez kötöttem. Ugyanis szentül hittem, hogy nem lesz csapat, aki kiejti őket a döntő előtt (csendesen mondom, ezt senki nem hitte, még azon ismerőseim sem, akik otthon vannak a fociban, és megszállottan imádják a Realt...). Amikor pedig kihullott a Bayern, én egyből a legrosszabbra gondoltam, avagy Chelsea-Real BL-döntőre. Márpedig ha van két csapat, amit ki nem állhatok, akkor az a Chelsea és a Real Madrid. Úgyhogy egyből jöttek a vagdalkozások a számból, hogy én ezt biza meg nem nézett. Anya próbált jobb belátásra téríteni, hogy "de hátha látok egy jó meccset". Mondtam, hogy ez ki van zárva, ismervén a Chelsea labdarúgásnak csúfolt "tízemberasajátkapunkelőtt" játékát. 

Aztán az Atletico jött, látott és győzött, és a helyzet máris sokkal kedvemre valóbb volt. Vallom ugyanis, hogy az ellenségem ellensége a barátom. Na, akkor ezt közelítsük is meg több oldalról. Egyrészt, ugye van a Barca. Na, már most a Barcelonának ősi riválisa a Real Madrid, akiknek viszont nagy ellensége a városi rivális Atletico. Nyilván kinek fogok szurkolni? Hát az ziher, hogy nem a Realnak, szóval máris megvolt a pártfogoltam. Aztán ezt alátámasztottam még egy oldalról. A Real kiejtette a Bayernt, szóval ők ellenségei a Bayernnek. A Real a BL-döntőt az Atletivel játssza, hát, naná, hogy nekik fogok szurkolni. Plusz, ha ez nem lenne elég, Villa is az Atleticót erősíti (néha gyengíti... ebbe ne most menjünk bele). A támogatottam tehát megvolt, így nem volt kétség afelől - igenis nézni fogom a döntőt.

Ezúttal azonban - az elmúlt évektől eltérően - nem vártam feszült izgalommal, nem szerveztem meccsnéző-partyt, éltem a kis életemet, amikor is anya mondta pénteken, hogy "lesz valami döntő holnap. Nem akarod nézni?" Dehogynem akarom - feleltem én, és innentől elkezdődött a BL-láz. 

Kilencven perc... meg ami nem kellett volna

Kezdéskor a TV előtt ültem, csendes magányomban, a macskával kettesben - ez az ideális állapot meccsnézéshez. A macskát nem zavarja, ha veszekszem a TV-vel, engem meg nem zavar, ha zörög a dobozában, meg nyávog. Elkezdtem hát nézni, bár bevallom hősiesen, az elején nem annyira kötött le, inkább bosszantott - főleg az, hogy Ronaldo az első kilenc percben négyszer dobta fel magát - teszem hozzá, ok nélkül. Ilyen fizikummal - amit volt szíves alaposan bemutatni a mérkőzés végén, pedig igazán jól meglettünk volna nélküle - azért tudjunk már megállni a saját lábunkon.

No, de mindegy. A Real gyakorlatilag semmit nem csinált, Bale mintha pályán sem lett volna - nesze neked átigazolási rekord, kezet foghatnak Cristiano Ronaldóval, aki szintúgy semmit nem csinált az első félidőben - azon kívül persze, hogy bizonyos időközönként rendre feldobta magát - nem akarok persze senkit megbántani, nyilván ebben is el lehet fáradni. De azért azt hiszem, a pályán labdával történő futkosás némiképp kimerítőbb, de hát embere válogatja. Madrid bizonyos részén ezért is irdatlan pénzeket fizetnek. 

A Real védelem óriási bakija

Az Atletico pedig elképesztően bátran játszott, nekiment a Realnak, mint rózsabogár az ablaknak. Támadtak, és közben iszonyatosan fegyelmezetten védekeztek a kontráknál, a kapusuk, Courtois pedig kegyetlen nagyokat védett. Minden simán ment, mint az ágybavizelés, és ahogy annak lennie kell, jött a gól is. A Real komplett védelme hibázott akkorát, amekkorát megye II-ben nem szokás (és csak hogy ne higgyétek, hogy a levegőbe beszélek, ismerem a megye II-t, közelről tanulmányozom, a szurkolótábor közepén ülve, szóval ilyen tényleg nincs.) A védők elaludtak, Khedira azt se tudta, hol is van tulajdonképpen, Casillas meg elindult világot látni, úgyhogy Godín góljával vezetést szerzett az Atletico - legnagyobb örömömre. 

Itt már határozottan izgultam, és ahogy az jó, vidéken szocializálódott szurkolóhoz illik, szidtam a bírót - hangosan és csúnyán. A macska meg is unta, úgyhogy elindult világot látni - csak úgy Iker módjára. Félreértések elkerülése véget mondanám, hogy nagyon szeretem Casillast szakmailag és emberileg egyaránt, egyike annak a nagyon kevés Real játékosnak, akit őszintén csodálok, de ezen a meccsen szerintem élete legrosszabb formáját nyújtotta. A lendületes támadásokat csak-csak megoldotta, de rögzített helyzeteknél láthatóan bizonytalan volt. Nagyon. Nem tudta eldöntetni, hogy kijöjjön-e vagy sem, amikor pedig mégis döntött, akkor is többnyire rosszul. Én nem bántani akarom Casillast, mert ez tényleg nem az ő hibája. Ez nemes egyszerűséggel azért van, mert iszonyatosan kevés meccset játszik. És ez nagyon látszik. Ráadásul Casillasnak ilyen érzékeny kis lelkes van, hogy ha nem érzi a bizalmat, akkor ő sem bízik magában... 

Szóval a szünetben volt dolga Ancelottinak. Erősen kellet gondolkozni azon, hogy kit is hozzon le, mert választási lehetősége akadt bőven, a felhozatal ugyanis szörnyű volt. A már említetteken kívül siralmas teljesítményt nyújtott Benzema - aki tényleg olyan volt, mintha nem is lenne -, Coentrao, meg igazából szinte mindenki. Az egyedüli, aki próbált tenni bármit is, az Ramos volt, meg di María próbálkozott néha, ha kedve támadt.

Thibaut Courtois, az Atletico hőse

A játék képe számottevően a fordulás után sem változott, és már dörzsöltem a markomat, magamban röhögcséltem. Mert bár a Real próbált bűvészkedni, de a kisnyúl a kalapban maradt. És bár Villa sokat nem tett hozzá a játékhoz, de próbálkozott helyezkedett, és én ennek is örülök, meg annak is, hogy játszott, mert hiszem, hogy a valenciai gólvágó még ott bujkál benne valahol. Lelki szemeimmel pedig már láttam, ahogy Villa lendíti a BL-serleget, aztán Courtois vigyorog vele, magyarán mondva már lepörgettem egy - számomra kedvező - végkifejletet.

Aztán jött Ramos, és kihasználva az Atleti első védelmi hibáját, fejelt egy brutálisan nagy gólt. Tényleg az volt, ezt kár tagadni, de nagyon haragudtam Ramosra. Nem konkrétan a gól miatt, vagy mert kihasználta a helyzetet, te jó ég, dehogy! Focista, az a feladata, hogy kihasználva az ilyen helyzeteteket, gólokat lőjön - bár hozzáteszem, neki konkrétan nem ez a feladata, de mindegy. A dühöm javarészt a Realnak szólt, meg a bírónak. Egyrészt, minek öt percet hosszabbítani egy meccsen, amin semmi kirívó nem történt? Öt percet megye II-ben nem hosszabbítanak egy olyan meccsen, ahol kétszer állt a játék fejenként három percig, mert az összes labda lapos volt. Bezony ám. Ráadásul ez a bíró, nevetséges módon a Realnak fújt (olyan volt, mint tegnap a bíró a megye II-ben, az is állandóan az ellenfélnek fújt.. Jó, abbahagytam a megye II-es utalásokat..) Megadott olyan lapokat, amiket nem kellett volna, és olyanokat nem, amit kellett volna.

Másrészt pedig az a csapat, amelyik nyolcvan percig elvan a pályán, és az utolsó tíz percbe jut eszébe, hogy basszus, focizni is kéne, az ne akarjon gólt rúgni. Az ne akarjon hosszabbítást, mert nem érdemli meg. 

A Barcára mondják, hogy színészgárda, és igen, vannak olyan játékosok a csapatban, akik néha eljátszanak dolgokat, és meg is vetem őket emiatt - mind Pedrót, mind Busquets-et. De a Real ugyanezt csinálja, ha nem gusztustalanabbul, és rájuk mégsem mond senki semmit. Ők szentek, ők sérthetetlenek, mert ők a nagy "királyi gárda", ők az elit, és ez a nagy baj. Hogy ezt a hülyeséget még mindig sokan elhiszik, ráadásul nem csak Spanyolországban. Hogy a Real feljebb való. Ugyan már... Csak azért mert ilyen-olyan sztárjátékosok focizgatnak egy csapatban tízmilliókért, attól az még nem lesz nagy csapat. Attól nem lesz különb, vagy jobb. 

A hazug végeredmény

A hosszabbításra aztán a Real feltámadva poraiból lőtt egy gólt Marcelo révén, majd Bale is belebotlott a labdába ( egy egész meccses, semmitmondó teljesítmény után és nagyjából nyolc kihagyott helyzet egyet végre értékesítve, de azért a Transfermarkt listáján a harmadik legértékesebb játékos. Bravó!). És a végén Cristiano Ronaldo Oscarért kiáltó alakítása révén jutott tizenegyeshez a Real, amit természetesen az illetékes értékesített, hiszen annyira akkor már nem is fájt semmije. Szerencse, hogy olyan, mint Rozsomák az X-menből, biztos ő is csodálatos öngyógyító képességgel rendelkezik. 

Az egy dolog, hogy eljátszik egy tizenegyest - rendben, hozzáért az ellenfél játékosa, de ennyitől nem kell ekkorát esni. Az megint egy másik kérdés, hogy egy bíró, miért ad meg a vezető csapatnak, a 119. percben egy vitatható tizenegyest? Az még rendben is van, hogy az előzőek után berúgja a tizenegyest. De az, hogy gusztustalan, önimádó majom módjára ünnepelteti magát, sztárolja magát, villogtatja, az agyonszteroidozott felsőtestét, ez a világ legalja. Komolyan? Tényleg ennyire mélyre süllyed a labdarúgás? Hogy nem a futballtudása alapján ítélünk meg egy focistát, hanem az alapján, hogy milyen a külleme, hogy mennyire kigyúrt, hogy mennyire fotogén? Több száz olyan játékost tudnék mutatni, akit többre értékelek Ronaldónál, focitudásilag IS. Mert nem akkora penge ám ő, amekkorának beállítják. Lehet jönni azzal, hogy hát mennyi gólt lő. És? Más focista is van, aki gólokat lő, könyörgöm, ez a dolga, nehogy már ezért legyen istenítve. Miért nem tüntetjük ki a postást, is amiért olyan kiválóan kézbesíti a leveleket? Vagy a bolti eladót, mert pontosan adott vissza? 

Arról nem is beszélve, hogy Ronaldóban mennyire nincsen alázat. Hát, mint tudjuk semennyire. Hogy mennyire semmibe veszi az ellen fél játékosait, szurkolóit - és persze ezt el lehet mondani a komplett Real Madridról - tisztelet a kivételnek, mert van. De visszatérve Ronaldóra. Gusztustalan dolog ez, mert egy focista, meccs közben miért is a kamerával, a hajával, a bíróval, a reklamálással van elfoglalva? Miért huszadrangú számára a foci? Nem szeretem a túlsztárolt embereket. Nem szeretem, ha valamit felülértékelnek, és azt sem, ha valamit alul. Márpedig itt ez a helyzet. A Realt túlértékelik, az Atletit, pedig leértékelik. És az emberek túlértékelik a meccsen született 4-1-et is. És túlértékelik a Real játékosait és a győzelmet is. Mert e között a csapat között nincsen három gól. Egy se nagyon.

A piszkos anyagiak

És hogy miért túlértékelt a Real? Hadd ne én beszéljek, beszéljenek a számok. Cristiano JászaiMari Ronado és Gareth Láthatatlan Bale leigazolása együttesen 158,4 fontba fájt a Realnak (fájt... nekem fáj leírni ekkora összeget. Nincs játékos, akiért megérné ennyi pénzt kiadni). A Transfermarkt a Real Madridot a második legértékesebb csapatként 502,83 millió fontos összértékűre taksálja. Ugyanezen listán az Atletico a 11. helyen áll, 248,16 millió fontos összértékkel. Végeztem egy kis számolást - a Transfermarkt számadataiból. Eszerint a Real szombati kezdője mintegy 359,04 millió font értékű, szemben az Atleticóéval, ami csupán 168,08 millió font. A Realban szombaton pályára lépett játékosok összértéke 422,4 millió font, ugyanez az adat az Atleticónál nem, hogy 300, de 200 millió font fölé sem megy - csupán 191,84 millió font. Megnézhetnénk azt is, hogy melyik csapat mennyit fizet ki a játékosainak, de fölösleges, ugyanazt mutatnák a számok ott is, mint itt. A lényeg, a Real jóval nagyobb költségvetésből dolgozik, mint az Atletico.

És ha ehhez hozzávesszük a szombat este látottakat, akkor bizony nyilvánvalóvá válik, hogy nem minden a pénz. Sőt! Mert aki látta a meccset, az bizton tudja, hogy a két csapat közötti különbség nüanszni, pillanatnyi formától függő, nem megalázó, háromgólos. 

A Real egy összevásárolt, ilyen-olyan sztárokból, magasan kvalifikált, eredményes edzővel felálló klub, míg az Atletico harmadannyit költ játékosokra (kis túlzással, de az Atletico komplett kerete nem kerül annyiba, mint CR meg Bale a Realban), és együtt játszanak. Játszanak, és ezen van a hangsúly. Rosszabb helyzetben, rosszabb anyagi körülményekből kiindulva, egy zseniális edzővel felépítettek egy csapatot, ami végigverte Európát. És ez a becsülendő, nem az, ha egy klub megteheti, hogy megvesz mindenkit. Mert abban nincs semmi pláne. Az Atletico olyanokból áll, aki a nagy kluboknak nem kellettek... Vegyük csak Courtoist! A Chelseanél egy másodpercet nem töltött el, mert lepasszolták Madridba, és elengedhetetlen része lett a csapatnak, kétszer nyert Zamora díjat, magabiztosan véd. És persze, most kapálódzik a Chelsea utána, de ez a szekér elúszott... 

Mi lett volna ha...

Hiszem, hogy ha Arda Turan játszik, ha Costa nem kér cserét 9 perc után, akkor sokkal másabb lett volna a játék képe. Costa játéka Simeonétól hatalmas butaság volt, mert annyira elfáradtak a srácok a végére, hogy kellett volna az az egy csere, az az egy friss ember.
Hiszek abban, hogy ha az Atleti X-en tudja tartani a meccset, akkor a büntetőpárbajt megnyerték volna - lélektani fölény ide-vagy oda. Mert ilyenkor a kapusteljesítmény dönt, és Courtois magasan jobb formában volt, mint Casillas. 
Hiszem, hogy ha a bíró kevesebbet hosszabbít, akkor nyert volna az Atleti. Hiszem, nem, nem hiszem, tudom, hisz láttam! Hogy az Atletico játékosai úgy tepertek végig a meccsen, amit ritkán látni. Ha valakik, akkor ők tényleg felszántották a pályát. Villa úgy vetődött rá a labdákra, úgy kúszott mászott a földön, hogy  szívem szakadt meg érte. 

De kár ezekről beszélni, mert csak a szívem fájdítom.

Összegezzünk

Csalódott vagyok. Nem csak azért, mert nem az a csapat nyert, akinek szurkoltam. Nem csak, mert nem láthattam Villát a serleggel, vagy mert nem láthattam Zaidát, Olayát és Lucát ahogy ünnepelnek apuval a pályán. Nem csak azért, mert a Real nyert. Összességében azzal a ténnyel van bajom, hogy nem az igazság győzött. Mert... A kommentátorom (aki amúgy pofátlan és felháborító módon a Realnak szurkolt) mondott valami nagyon okosat, és ez tetszett. Azt mondta, hogy az Atletico Madrid a futballklubok Robin Hoodja. És ha belegondolunk, valóban. És ez a Robin Hood-dolog mostanában így is elég közel áll hozzám, most pedig még jobban. Illetve ezáltal az Atletico is.

A meccs után nagyon csúnya dolgokat mondtam, gondoltam és kívántam. Csúnya dolgokat mondtam Ikerre is, és ekkorra szégyelltem össze magamat, mert az egy dolog, hogy nem kívánok sikert a Realnak, de ha már Ikernek sem, akkor valami nagyon összetört bennem. Nem néztem az ünneplés és a díjátadót, mert képtelen voltam rá, mert még most, hogy erről írok is összeszorul a torkom, és ordítani akarok a világ, a sport igazságtalanságán. Az mondják, ilyen foci? De ha ilyen a foci, akkor én nem akarom szeretni...

Valószínűleg, ha ezt a bejegyzést szombat éjjel írom meg, akkor tele lett volna indulattal. Így is van benne, de a java kiment belőlem vasárnap a Tordas-Pettend szuper rangadón. Az összes haragomat kikiabáltam a bíróra, aki nagyobb kretén volt Björn Kuipers szombaton... Mostanra már csak a csalódottság, a keserűség maradt.

Én mára búcsúzom, de ezt muszáj volt leírnom. Így már koncentrálhatok az előttem álló VB-re - és készüljetek (már meg is van a szerelésem hozzá), mert ott kapni fogjátok tőlem az ilyen és ehhez hasonló bejegyzéseket.