Mítosz és valóság
Az Aranycsapat hatása korára és napjainkra
Aranycsapat. Az igen hízelgő és sokat sejtető név a minden idők legjobb magyar labdarúgó-válogatottjának tartott, 1950 és 1956 között együtt játszó, és sikert sikerre halmozó csapatot takarja. Legendás számadatok, máig megdöntetlen rekordok, a világ elitjébe tartozó játékosok, mindenki által ismert eredmények és kifejezések övezik a magyar Aranycsapat kultuszát.
A csapat 1952-ben aranyéremmel zárta a helsinkii olimpiát, ’52 és ’56 között a világranglista élén állt, és a nemzetközi sajtó szerint világbajnoki esélyesként érkezett az 1954-es svájci tornára. Az aranyérem nem sikerült, de a világfutball legmeghatározóbb együttese maradt a magyar válogatott egészen 1956-ig.
1952-ben, Helsinkiben előbb a török válogatottat küldte haza a Puskás vezette Aranycsapat egy 7-1-es győzelem után, majd az elődöntőben a címvédő svéd válogatottat fosztotta meg a döntőben jutás lehetőségétől. A négy évvel korábbi bajnok legyőzésével egyenes út nyílt hát a fináléba, ahol Jugoszlávia csapatával mérkőzhetett a magyar nemzeti tizenegy. Itt, bár Puskás büntetőt hibázott az első játékrészben, de a mérkőzés második félidejében előbb ő, majd tizennyolc perccel később Czibor Zoltán is betalált. Ezzel a magyar labdarúgó-válogatott megszerezte története első olimpiai aranyérmét, az Aranycsapat pedig megkezdte a menetelését, melynek következő állomása London volt.
Az 1953. november 25.-ére kitűzött találkozót az angol sajtó az „Évszázad mérkőzése”-ként hirdette. Az olimpiai bajnok, és akkor huszonnégy meccs óta veretlen magyar válogatott, Wembleyben történő összecsapása, a hazai pályán nem szigetországi csapattól addig ki nem kapó angol válogatottal, valóban az évszázad mérkőzésének ígérkezett. Arra azonban még csak gondolni sem mertek volna az angolok, hogy a Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály, Bozsik József, Zakariás József, Budai II László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán összeállításban pályára lépő „mágikus magyarok” már az első percben megszerzik a vezetést Hidegkuti góljával.
Hiába egyenlített azonban az angol csapat negyed óra elteltével, a félidőre 4-2-es magyar vezetéssel vonultak a csapatok. A harmadik magyar gólt, amelyet Puskás szerzett Czibor passzából, gyakran az évszázad góljaként is emlegetik. A második játékrészben három gól született még – két vendég és egy hazai –, így állították be a mindenki által ismert 6-3-as végeredményt.
Billy Wright, az angol csapat kapitánya, és a kor egyik legjobb hátvédje így vélekedett a mérkőzésről: „A magyaroktól nem volt szégyen kikapni. Megvallom, el sem tudtam képzelni azt, hogy ilyen jó lehessen a magyar együttes.”
A The Times a mérkőzés másnapján megjelenő számában a következőképp értékelték az angol-magyart: „Anglia a magyar csapattal játszott mérkőzésen elvesztette sok évtizedes hazai veretlenségét. Az angol válogatottat szilárd angol talajon idegen hódító, az olimpiai bajnokcsapat győzte le, amely most rendkívül értékes sikerrel tér vissza hazájába. Százezer néző látta az istenek alkonyát. A magyarok történelmet írtak azzal, hogy földön, levegőben és taktikában egyaránt megverték Angliát.”
A hazai pályán elszenvedett vereség után az angolok revánsot akartak, ám az 1954. május 23.-án, a Népstadionban megrendezett mérkőzésen az angolok elszenvedték történelmük legsúlyosabb vereségét. A 7-1-es magyar sikerrel végződő összecsapás a mai napig az angol válogatott legnagyobb arányban elvesztett mérkőzése. „Mit is mondjunk a magyarokról? Nem elég a szótár jelzőit elővenni, újakat kell kitalálni. A magyar csapat minden egyes tagja felülmúlhatatlanul játszott, és játékával elbűvölte a világ minden részéből a mérkőzésre érkezett újságírókat és szakembereket.” – így szólt egy angol szakvélemény a mérkőzés után. A magyar csapat tehát ténylegesen világhírnévre tett szert. Nem csak a kontinens, de a világ legjobb csapataként tartották számon, és a Föld minden pontján a világbajnokság legnagyobb esélyeseként számoltak velük.
És a várakozásoknak a csapat a torna elejétől kezdve meg is felelt. Kezdésnek 9-0-ra legyőztél Dél-Koreát, majd 8-3 arányú győzelmet arattak a gyakorlatilag a második csapatával felálló NSZK ellen. A negyeddöntőben aztán az 1950-es világbajnokság ezüstérmesét, Brazíliát győzte le 4-2-re az Aranycsapat, majd az elődöntő során a címvédő uruguayi válogatott ellen érte el ugyanezt az eredményt. Az NSZK Jugoszláviát és Ausztriát legyőzve jutott a július 4-én, Bernben megrendezésre kerülő döntőbe. Puskás és Czibor góljaival már a 8. percben 2-0-ra vezetett a magyar csapat, ám a 19. percben már 2-2 volt, egészen hat perccel a vége előttig, amikor Rahn góljával a németek szereztek vezetést. És bár Puskás lőtt még egy gólt a hátralevő időben, azonban azt a játékvezető tévesen lesnek ítélte. Ezzel a mérkőzéssel négy év harminckét meccses veretlensége szakadt meg a magyar válogatottnál. De a világbajnokság gólkirálya Kocsis Sándor lett 11 góllal, a legtöbb gólt - 27 találat - pedig Magyarország rúgta. Ez utóbbi azóta is megdöntetlen rekord.
1950. június 4. és 1955. november 27. között a magyar válogatott ötvenegy mérkőzést játszott, és mindössze egyet vesztett el - a berni világbajnoki döntőt. Azt a világbajnoki döntőt, ami után Magyarországon óriási közfelháborodás keletkezett. Olyannyira nagy, hogy a magyar labdarúgókat leszállítva a vonatról, autóval menekítették haza. Az utcákon tízezrek tüntettek, kitört a “focialista forradalom”.
Magyarországgal egyetemben az egész világ értetlenül állt a döntő eredménye előtt. Világszerte próbálták megfejteni a magyar kudarc mögött húzódó titok nyitját, ám biztosat senki nem tudott, csupán találgattak. A zürichi Sport a következőt írta: “Nyugat-Németország a magyar csodacsapatot a leggyengébb napján lepte meg.” A Süddeutsche Zeitung szerint: “Puskás, Kocsis és a többiek változatlanul a világ legjobb labdarúgóinak számítanak.” A Kicker sportmagazin pedig megállapította, hogy: “Még soha nem láttunk olyan, minden szerencse nélkül játszó magyar csapatot, amilyet a vasárnapi döntőn.” A FIFA - igazolván a L’Equipe megállapítását, miszerint mégis Magyarország az első - megválasztotta a világbajnokság három legkiválóbb játékosát Puskás, Schiaffino, Kocsis sorrendben.
Az Aranycsapat azóta is, immár 60 éve, állandó téma Magyarországon. Ha szóba kerül a labdarúgás, a magyar foci, elkerülhetetlenül beszélgetési témává válik az Aranycsapat, vagy néhány nagy név közülük. Folytonos összehasonlítások, példálózások vannak jelen, hogy “Bezzeg akkor még volt focink”. Az emlékek felidézése, és a futballtörténelem ismerete, és tisztelése természetesen fontos, de az Aranycsapat sikerei már a múltat jelentik - kétségkívül a magyar labdarúgás legfényesebb korszakát. A kérdés annyi csupán, hogy egészséges-e a múlton rágódni? Még akkor is, ha az fényes és dicső…
Felhasznált források:
- Hegyi Iván, 2010: Labdarúgó VB könyv 1930-2010, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft.
- Gelei József, 2012: Sportsikereink - A magyar sport nagy pillanatai, Szalay Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése