A "művész"

avagy volt egyszer egy Dorka

Bevezető

21 éves budapesti születésű, de félig már debreceni egyetemista lány vagyok. Gimibe biosz-kémia szakra jelentkeztem, fel is vettek, de egy év után rájöttem, hogy nem ezzel akarok foglalkozni. Szóval – bár maradtam a szakon – amint lehetett, szabadultam a két tantárgytól. A sors iróniája, hogy most mégis úgy néz ki, hogy ezzel fogok foglalkozni. Vagyis, nem teljesen, de a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöknek egy kis köze a biológiához - ezt tanulom ugyanis Debrecenben. ;) 

Ez a blog egyszerre funkcionál színtérként arra, hogy megosszam a máshová nem illő gondolataimat, és olyan felületként, ahol megosztom a focis és/vagy lovas élményeimet (kudarcaimat). Illetve a néha kissé bárdolatlan, de őszinte véleményemet a magyar fociról, a válogatottról, vagy éppen sorozatokról, filmekről, zenéről.

Imádatom tárgyai

~ megszállottan imádom a zenét

~ enyhe sorozatfüggőségben szenvedek (jelenleg a The Royals, a Once Upon a Time, a The Originals, a Doktor House, a Heartland, a The Vampire Diaries, a Tuti gimi, a How to get away with murder, a Sherlock, az Eye Candy, a Cobra 11 és a Criminal Minds szerepel a listámon)

~ a csoki minden problémát megold (majdnem) :D

~ elkötelezett és elvakult spanyolbuzi vagyok (és büszkén vállalom)

~ filmes analfabéta szerepében tetszelgek (de komolyan) - éppen azon vagyok, hogy ezt valamelyest leküzdjem :D

~ focizok. fociztam

~ szeretem a matekot (tudom, durva.)

~ hat évet táncoltam (csak a bokám és a térdem hazavágódott közben)

~ ha meglátok egy lovat muszáj odamennem összehaverkodni vele

~ brutál módon meg vagyok veszve Hugh Jackmanért.

~ utálom a csöpögős, nyálas romantikus filmeket, éjjen soká az akció!

~ a világ legnagyobb zsenije volt, aki kitalálta a musicalt, mint műfajt.

~ kevés embernek tudom elmagyarázni, hogy Brad Pitt mitől jó pasi, pedig ő az. Ez tény, amit mindenkinek el kellene fogadni.

~ megszállott rajongója vagyok a Disney meséknek

~ imádom az orosz irodalmat

~ amikor egyszerre van jó napunk, akkor szeretem a Forma1-et (ha nekem van kedvem nézni, és jó a futam)

A foci

Néhány dologra kitérnék, ezek közül első a focival való kapcsolatom.

Nem térnék ki a hogyanokra és miértekre, elég régóta tartó kapcsolat ez már – na jó, igazából csak 6 éve, de ki számolja?

Én amióta világ a világ (értsd: amióta szeretem a focit) spanyol drukker vagyok. Nem azért ám, mert ők akkor mindent megnyertek. Azért, mert volt egy csatáruk meg egy kapusuk. David Villa és Iker Casillas a legfőbb oka annak, hogy én rajongásig imádom a spanyolokat mind a mai napig. És persze, időközben megszerettem a többieket is, de az igazi, örök szerelem ez a két focista marad. Casillas az alázata miatt, Villa meg… mert ő Villa. Millió dolog van, ami miatt szeretem, mint focistát, mint embert, de nem kezdem sorolni.

Villa miatt kezdtem el Barcelona meccseket nézni, s közvetve ugyan, de miatta szerettem meg a csapatot. És szeretem is, csak nem bírom nézni, ahogy magukat okosabbnál okosabbnak gondoló emberek tönkreteszik azt, és mindig azt küldik el a keretből, akire építeni lehetne. Megint nem egy olyan téma, amit itt akarok fejtegetni.

Aztán szépen lassan, bizonyos hatásokra (khm.. ugye Livi?) elkezdtem szimpatizálni egy-két némettel. A már meglévő egy-két olyan német mellé, akit szerettem. Így most úgy állunk, hogy a német válogatott 80%-át szeretem, és nagyon kedvelem a Bayern Münchent.

Torres "hazatérésével" pedig elkezdtem nézni az Atletico meccseit. Annak az Atleticonak, aki tulajdonképpen már az előző BL-kiírásban is rendkívül szimpatikusnak bizonyult számomra. És hát elég rendesen megkedveltem a csapatot, és visszaszoktam arra, hogy meccseket nézzek, és ennek én nagyon, a családom és a lakótársaim már kevésbé örülnek :DD

Az megint egy más kérdés, hogy miért szeretem játszani a focit, illetve mit jelent nekem a játék. És sokáig nem tudtam erre a kérdésre – egyikre se – válaszolni. Aztán rájöttem, hogy a kettő szorosan összefügg, mert… Volt egy periódusa az életemnek, ami szerintem mindenkivel megesik. Amikor kudarc kudarcot követett, mert rosszul teljesítettem a suliban, a tánccsapatom feloszlott, a magánéletem a porban hevert. És ez nem ám egy egy-két hetes periódus volt, itt kőkeményen hónapokról beszélünk. És akkor lementem focizni. Nem ez volt az első alkalom, mert az előtt egy évvel már lenéztem párszor, de nem találtam a helyemet, pedig azt mondták jó vagyok. Ez volt az, ami végül rávett, meggyőzött, hogy nekem ott a helyem, hogy azt mondták jó vagyok, és jó lehetek.

Amikor ebben a periódusban ismét a focihoz fordultam, nem ez volt az elsődleges cél. Azt akartam, hogy jobban legyek, és ez működött, mert… Lekötött a játék, annyira koncentráltam a pályán, az edzéseken, hogy nem éreztem mást, és ez nagyszerű volt. És bár időnként nagy harcokat vívtunk, voltak borzasztó napjaim, amikor sehogy sem találtam a helyemet edzésen, sorozatban választottam rosszabbnál rosszabb megoldásokat, és az egész úgy tűnt, hogy fölösleges. De voltak a másik napok, amikor összejöttek a dolgok, a cseleim jól sikerültek, a megoldásaim jók voltak, a passzaim hajszálpontosak. És voltak azok a napok, amiket utólag már csak Gomezelős-napoknak hívok. Ezek voltak azok az alkalmak, amikor igazából semmi nem sikerült, de a kerítés kolbászból volt, és a csúnyán átlátszó cseleimből, a gyenge lövéseimből is én jöttem ki jól.

Összességében tehát a fociban megtaláltam azt, amit nagyon régóta kerestem – önmagamat. És persze, értünk el eredményeket, játszottunk meccseket, de nem az volt a célom, hogy profi karriert fussak be. Ilyen ambícióim soha nem voltak. Én csak élvezni akartam a játékot, és ez maximálisan sikerült.

Egy kis betekintés a hőseim közé: David Villa, Iker Casilllas, Dzsudzsák Balázs, Franck Ribery, Bastian Schweinsteiger, Fernando Torres, Thomas Müller, Segrio Ramos, Mats Hummels, Bogdán Ádám, Xherdan Shaqiri, Manuel Neuer, Gerard Piqué, Carles Puyol, Xabi Alonso, Philip Lahm, Mario Gomez, Tőzsér Dániel, Xavi, Marco Reus, Thiago Alcantara, Gabi, Zlatan Ibrahimovic, Marc Bartra, Mesut Özil, Raúl Garcia, Juhász Roland, Martin Montoya, Sergi Roberto, Alexis Sánchez, Antoine Griezmann, Lukas Podolski… és sokan mások, de helyszűkében csak a legfontosabbakat írtam.

A Forma1

A másik kitérésre érdemes tényező a Forma1. A kapcsolatunk viharos, néha a legnagyobb szeretetben élünk egymás mellett, néha kígyót-békát köpködünk egymásra – jó, többnyire csak én rá. Szerettem, aztán azt hittem, hogy szeretem, most úgy vagyok vele, hogy talán újra szeretni fogom.

A Schumi-éra alatt én kimaradtam az F1-ből, végtére is tíz éves kor alatt voltam, ráadásul lány… A franc akart berregő autókat nézni. Unokatesóimmal néztem néha, de olyankor is csak a vicces és hangos kommentátoron nevettem.

Aztán eljött a fordulat és egyre többször néztem bele magamtól is. Kialakultak kis támogatottjaim, akik egyre többen és többen lettek, míg mostanra eljutottunk oda, hogy három kivétellel mindenkit szeretek: Pastor Maldonado, Sergio Perez és Sebastian Vettel.

Vettellel kellett volna kezdenem, mert vele nagyon ellentmondásosak vagyunk. Utáltam, mikor nyert, és kígyót-békát kiabáltam rá, de most, hogy folyton szenved, lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy ennek örülök. Tudom, menjek a fenébe a skizofrén hajlamommal.

Tehát szeretem az F1-et, mert végtére is jó móka, ha nincs előre lefutva, hogy kinyeri a futamokat. Márpedig az elmúlt 4 évben le volt (khm RedBull) és most is le van (khm Mercedes). De azért én szurkolok a Ferrarinak, mert hát mégis a legrégibb csapat, és szurkolok kicsit a Williamsnek, mert ott van Massa, és már Rob (Smedley, a volt versenymérnöke) is vele van, és olyan nagyon megérdemelné, hogy sikeres legyen. És szurkolok a Force Indiának, mert ott van Hülkenberg, aki meg aztán a jövő nagy reménysége, tehetsége. És szurkolok egy kicsit a McLarennek, mert annyira nagyon szeretem Buttont. Szóval ezzel körvonalazódhatott a kedvenceim listája, remélhetőleg.

A zene

A harmadik – és egyelőre utolsó – tényező a zene. 7 éves koromtól egészen 15 éves koromig fuvoláztam. Aztán a gimi miatt ez abbamaradt, de három éve elkezdtem gitározni, és azóta is töretlenül próbálkozok, és nagyon szeretem.

És hogy milyen zenéket hallgatok? Nos, elég széles a skála, de nézzük: Simple Plan, Linkin Park, James Blunt, Paddy and the Rats, Kávészünet, Bruno Mars, Taylor Swift, Demi Lovato, Shakira, Enrique Iglesias, Huecco, Tom Odell, Olly Murs… szánalmas, mennyire képtelen vagyok felsorolni a zenéket, amiket szeretem. Nyaranta mindig bevonz az elektronikus zene, amire amúgy példát nem tudok mondani, de ha rákerestek arra, hogy Chill remix, na olyan zenéket :'D. Mostanában sokat hallgatom a sorozataim soundtrackjét – a Housé zseniális, az Originalsé szintúgy… És mostanában német rapet hallgatok… Tudom, tudom, borzasztó vagyok… Igazából zömmel mindent meghallgatok, a hörgős metál kivételével… Meg… még van egy pár kivétel, ami hirtelen nem jut eszembe…