Top 8 legerősebb zenei momentum sorozatokban

Amióta világ a világ sorozatfüggő vagyok, ez nagyjából köztudott tény rólam. Nem tudom, mikor váltam azzá, de az biztos, hogy más általános iskolás koromban is volt legalább egy, de inkább több olyan sorozat, amit minden héten / minden este néztem. A másik kölyökkoromtól kezdve fontos dolog az életemben pedig a zene, így értelemszerűen a kettő kombinációját is nagyon fontosnak találom. Egy-egy szituáción, jelenten borzasztóan sokat tud dobni a helyesen megválasztott zene, olyannyira, hogy akár évekkel később is emlékszik rá az ember. Ilyen meghatározó, emlékezetbe égő pillanatokat gyűjtöttem nektek mára, ezek közül is azt a nyolcat, amelyek a legemlékezetesebbek voltak a számomra.

8. Bob Seger – Night Moves (Supernatural 11x04)

Az egyik dolog, amit a legjobban szeretek a Supernaturalban, az a hihetetlen mértékű fanservice, amit egyes esetekben tanúsítanak. Más esetekben nagyon nem, de ebbe most inkább nem megyek bele, mert a fanservice mibenlétéről és létjogosultságáról cikket tudnék írni (lehet, fogok is). A lényeg a lényeg, a rajongók odáig vannak Babyért, és kaptak is egy Baby központú epizódot, benne kocsiban éneklős jelenettel. Ami nem csak azért jó, mert Jensen car-singing jeleneteiért mindenki odáig van (nagy volt a kísértés, hogy az All out of love-ot tegyem ide, de végül győzött a józanész, és azért az érzelmi töltete ennek a résznek sokkal-sokkal több), hanem azért is, mert ez a maximum kétperces snitt bár elenyészőnek tűnik a sorozat 12 évadában, mégsem az. Mert ebben benne van nagyjából minden, ami miatt a Supernatural Supernatural, és ami miatt mi, rajongók 12 évad után is rajongók vagyunk. Sam és Dean kapcsolata, a krúzolás az Impalával, közben hambi zabálás, régi rock klasszikusok, csajokról meg egyéjszakás kalandokról beszélgetés. Mert persze, mind tudjuk, hogy így mennek egyik helyszínről a másikra, de sokkal jobb látni is. Így pedig, hogy ritkán látjuk, egy különleges, emocionális jelenetet kapunk, amiért nyilván odáig van mindenki, és ez így is van rendjén.

7. X Ambassadors – Renegades (The Flash 2x01)

A sorozataim többségével vannak hullámhegyeim és hullámvölgyeim, időszakok, mikor nagyon szeretem és/vagy nagyon utálom őket, de talán egyetlen sorozattal sem voltam még soha olyan hullámvölgyben, mint a Flash-sel. Az első évadának minden képkockáját rajongva imádtam, de sorozatosan olyan magasra tették a lécet, amit már nem tudtak megugrani (teszem hozzá, ez a CW-nek egy nevetségesen szánalmas gyerekbetegsége). Szóval a sorozat 3. évada számomra olyan volt, mint egy arculcsapás, egy folyamatos csalódás, DE ez mit sem vesz el abból, hogy az első kettő, és főleg az első évadot nagyon szerettem, de talán még a második elejét is. És az sem elvitatható, hogy a Flashnek – mint CW-s sorozatnak, mert ebben a CW nagyon jó, ezt be kell lássuk – piszok jó a zenei világa. Nem csak a theme songja, de úgy ámblokk a soundtrackje is.

Épp ezért szerepel itt ez a jelenet, mert egy érzelmi szempontból nagyon erős momentumra sikerült ráerősíteniük a Renegades-szel – ami alapjáraton is egy nagyon pöpec kis nóta. A második évadot remekül indította ez a rész, és én őszintén bízok abban, hogy a negyedik szezonra vissza tudnak térni vagy a kiindulási hangulathoz, vagy legalábbis visszavesznek a drámából és komolyodnak kicsit.

6. Gavin deGraw – I don’t wanna be (One Tree Hill 9x13)

A One Tree Hill mindig közel állt a szívemhez, alapvetően határozta meg a kamaszkoromat, és azt hiszem, engem is. Rengeteg mindent köszönhetek a sorozatnak, még akkor is, ha ez talán klisének tűnik, de ez és a The Vampire Diaires tettek igazi junkie-vá, így én is rendkívül hálás voltam azért a lezárásért, amit a sorozat kapott a 9. évad végén.

Az OTH-nak köszönhetően ismertem és szerettem meg olyan előadókat, mint a Fall Out Boy, a Jimmy Eat World, a The All-American Reject, a Citizen Cope, Gavin deGraw, valamint megismertem Tyler Hilton zenéjét, amibe a mai napig szerelmes vagyok. Részben az OTH formálta a zenei ízlésem olyanra, amilyen.

Az, hogy a szereplők összegyűltek Gavin koncertjén a TRIC-ben, és elénekelték közösen a sorozat főcímdalául szolgáló I don’t wanna be-t, egyrészről elképesztően meta – és én köztudottan imádom az ilyen dolgokat –, másrészt pedig megint csak egy fanservice dolog, harmadrészt, pedig azért az érzéseknek is rendesen odaver.

5. Metallica – Unforgiven piano cover (Lucifer 2x06)

A Lucifer, mint sorozat tele van iszonyúan erős zenei pillanatokkal, annak ellenére, hogy összesen 31 rész ment még csak le a sorozatból. Borzasztó jól eltalált soundtrackje van neki, akárcsak az előbbiekben említett One Tree Hillnek vagy az elkövetkezőkben előkerülő House-nak és The Vampire Diariesnek.

Tom Ellis játéka rengeteg réteget ad Lucifer karakterének, és maga a tény, hogy kapott egy ilyen zenei oldalt is, szerintem elképesztően sokat tud nyomni egy jelent drámaiságán – még ha nem is maga a színész zongorázik. Megint csak egy remekül eltalált zenéről van szó, mert a jelenethez – ahol Amenadiel elmondja, hogy az apjukat hibáztatja mindenért, miközben Lucifer szemmel láthatóan szenved amiatt, amit tett – keresve sem lehetett volna jobb dalt találni, a Metallica Unforgivenjénél.

4. The Fray – Never say never (The Vampire Diaries 1x01 és 8x16)

Több okból is helye van ennek a listán. Egyrészt azért, mert az első részt 15 évesen néztem meg, és a dal meg a jelenet együttes hatása olyan szinten mély nyomot hagyott bennem, hogy a mai napig élénken él – annak ellenére, hogy sosem voltam Stelena shiper. A TVD-ről alapból elmondható volt mindig is – főleg az első 2-3 évadában –, hogy iszonyatosan erős zenei világgal operált. Olyannyira, hogy akkoriban nagyjából masszív 40-50 szám volt az mp3-amom a TVD soundtrackből. Függetlenül attól, hogy hova jutott a sorozat, és milyen poklot élt meg, én továbbra is azt gondolom, hogy a maga műfajában az első 3 évad magasan kiemelkedő, történetmesélési és karakteri szempontból is, zeneileg meg főleg.

A Never say never azért is került ide, mert pontosan tudták a készítők, hogy mennyire erős lett a pilotrész ezen jelenete, és hogy milyen jelentőséggel bírt ez a rajongók körében, és egy elképesztően szép keretet gyártottak azzal, hogy a legutolsó részben Stefan búcsújához berakták ugyanezt a zenét. Tették mindezt úgy, hogy nem hatásvadásznak hatott, hanem szépnek, érzelmesnek, és meghatónak. Szép munka!

(1x01)

(8x16 - a teljes Stefan-búcsú jelent, a dal az utolsó kábé 40 másodperc)

3. Rob Benedict – Fare thee well (Supernatural 11x20)

Rohamléptekben meg is érkeztünk a dobogósokhoz, méghozzá a dobogó legalsó fokára, ahol ismét a Supernaturalt vesszük elő. Mégpedig azt a jelenetet, ami ismét óriási fanservice-ről szól – mert a rajongók évadokon át tolták, hogy Chuck lesz Isten és – SPOILER – ő lett. És ahogyan a készítők tálalták, ahogyan azt az egész részt felépítették Metatronnal, Chuck regényével, amit Metatron eleinte nem is akar elolvasni, aztán a zene hatására mégis. Ahogy Dean és Sam sztorija közben már-már reményvesztett irányba indul, de akkor felizzik a Samulett, és megmenekül a város, és visszaadja a hitüket, és a jelenet végén megjelenik Chuck, és nyilvánvalóvá válik a nyilvánvaló.

Mellesleg, miután megnéztem ezt a részt, az volt az első, hogy megtanuljam gitározni a számot. És teszem hozzá, két hétig feszt ezt játszottam meg énekeltem – család, szomszédok, barátok, és lakótársak legnagyobb örömére.

2. Maxence Cyrin – Where is my mind piano cover (Mr. Robot 1x09)

A Mr. Robot volt talán a leggyorsabb szerelembe esésem egy sorozattal. Rami Malek meg a sorozata így megfogtam a szívemet, és olyan szinten ejtette fogságba, hogy máig sem szabadult, sőt! Az, hogy meg vagyok veszve a sorozatért (meg Elliotért és Tyrellért) az ebben a részben, ebben a jelenetben csúcsosodott ki.

Főképp úgy ütött elképesztően nagyot, hogy néhány héttel előtte néztem meg először a Fight Clubot, aminek az ikonikus zenéjének a feldolgozásáról van itt épp szó. A zene ott is, és itt is megtette, amit meg kellett, és azóta is a rész hatása alatt vagyok, mert „I wanted to save the world”. Szintén egy olyan pár perces snitt, amit szerintem az életben nem fogok tudni kiverni a fejemből – és őszintén szólva, nem is akarok.

(ennél jobb verziót sajnos nem találtam)

1. Peter Gabriel – My body is a cage (House MD 7x16)

A dobogó legfelső fokán más sorozat nem is szerepelhetne, mint a House, ami egyrészről szintén meghatározta a kamaszkorom – bár ténylegesen végig csak a gimi végén / egyetem elején néztem. Másrészről pedig mind a mai napig az egyik legkedvencebb sorozatom, és House az egyik legkedvencebb karakterem.

Ez a jelenet pedig olyannyira beleégett az emlékezetembe, hogy amikor elhatároztam, hogy csinálok egy ilyen listát, ez volt az első, ami eszembe jutott, pedig nagyjából 4 éve láttam utoljára. Először meg vagy tizenhárom évesen. Elképesztően fajsúlyos jelenet, nagyon komolyan indul, ténylegesen elszorul az ember szíve, ahogy nézi, és hallgatja, és aztán egy tipikusan House-os megoldással oldják fel a komolyságot – elképesztő.

Ez volt tehát az én listám, nektek van esetleg olyan jelenetetek sorozatból, amit a zene tett nagyon emlékezetessé – akár pozitív, akár negatív értelemben? Ha igen, hagyjátok a véleményeteket nyugodtan a kommentszekcióban.