8. Bob Seger – Night Moves (Supernatural 11x04)
Az egyik dolog, amit a legjobban
szeretek a Supernaturalban, az a
hihetetlen mértékű fanservice, amit egyes esetekben tanúsítanak. Más esetekben
nagyon nem, de ebbe most inkább nem megyek bele, mert a fanservice mibenlétéről
és létjogosultságáról cikket tudnék írni (lehet, fogok is). A lényeg a lényeg,
a rajongók odáig vannak Babyért, és kaptak is egy Baby központú epizódot, benne
kocsiban éneklős jelenettel. Ami nem csak azért jó, mert Jensen car-singing
jeleneteiért mindenki odáig van (nagy volt a kísértés, hogy az All out of love-ot tegyem ide, de végül
győzött a józanész, és azért az érzelmi töltete ennek a résznek sokkal-sokkal
több), hanem azért is, mert ez a maximum kétperces snitt bár elenyészőnek tűnik
a sorozat 12 évadában, mégsem az. Mert ebben benne van nagyjából minden, ami
miatt a Supernatural Supernatural, és ami miatt mi, rajongók 12 évad után is
rajongók vagyunk. Sam és Dean kapcsolata, a krúzolás az Impalával, közben hambi
zabálás, régi rock klasszikusok, csajokról meg egyéjszakás kalandokról
beszélgetés. Mert persze, mind tudjuk,
hogy így mennek egyik helyszínről a másikra, de sokkal jobb látni is. Így
pedig, hogy ritkán látjuk, egy különleges, emocionális jelenetet kapunk, amiért
nyilván odáig van mindenki, és ez így is van rendjén.
7. X Ambassadors – Renegades (The Flash 2x01)
A sorozataim többségével vannak
hullámhegyeim és hullámvölgyeim, időszakok, mikor nagyon szeretem és/vagy
nagyon utálom őket, de talán egyetlen sorozattal sem voltam még soha olyan
hullámvölgyben, mint a Flash-sel. Az első évadának minden képkockáját rajongva
imádtam, de sorozatosan olyan magasra tették a lécet, amit már nem tudtak
megugrani (teszem hozzá, ez a CW-nek egy nevetségesen szánalmas
gyerekbetegsége). Szóval a sorozat 3. évada számomra olyan volt, mint egy
arculcsapás, egy folyamatos csalódás, DE ez mit sem vesz el abból, hogy az első
kettő, és főleg az első évadot nagyon szerettem, de talán még a második elejét
is. És az sem elvitatható, hogy a Flashnek – mint CW-s sorozatnak, mert ebben a
CW nagyon jó, ezt be kell lássuk – piszok jó a zenei világa. Nem csak a theme
songja, de úgy ámblokk a soundtrackje is.
Épp ezért szerepel itt ez a
jelenet, mert egy érzelmi szempontból nagyon erős momentumra sikerült
ráerősíteniük a Renegades-szel – ami alapjáraton is egy nagyon pöpec kis nóta. A
második évadot remekül indította ez a rész, és én őszintén bízok abban, hogy a
negyedik szezonra vissza tudnak térni vagy a kiindulási hangulathoz, vagy
legalábbis visszavesznek a drámából és komolyodnak kicsit.
6. Gavin deGraw – I don’t wanna be (One Tree Hill 9x13)
A One Tree Hill mindig közel állt
a szívemhez, alapvetően határozta meg a kamaszkoromat, és azt hiszem, engem is.
Rengeteg mindent köszönhetek a sorozatnak, még akkor is, ha ez talán klisének
tűnik, de ez és a The Vampire Diaires tettek igazi junkie-vá, így én is
rendkívül hálás voltam azért a lezárásért, amit a sorozat kapott a 9. évad
végén.
Az OTH-nak köszönhetően ismertem
és szerettem meg olyan előadókat, mint a Fall Out Boy, a Jimmy Eat World, a The
All-American Reject, a Citizen Cope, Gavin deGraw, valamint megismertem Tyler
Hilton zenéjét, amibe a mai napig szerelmes vagyok. Részben az OTH formálta a
zenei ízlésem olyanra, amilyen.
Az, hogy a szereplők összegyűltek
Gavin koncertjén a TRIC-ben, és elénekelték közösen a sorozat főcímdalául
szolgáló I don’t wanna be-t, egyrészről
elképesztően meta – és én köztudottan imádom az ilyen dolgokat –, másrészt
pedig megint csak egy fanservice dolog, harmadrészt, pedig azért az érzéseknek
is rendesen odaver.
5. Metallica – Unforgiven piano cover (Lucifer 2x06)
A Lucifer, mint sorozat tele van
iszonyúan erős zenei pillanatokkal, annak ellenére, hogy összesen 31 rész ment
még csak le a sorozatból. Borzasztó jól eltalált soundtrackje van neki,
akárcsak az előbbiekben említett One Tree Hillnek vagy az elkövetkezőkben
előkerülő House-nak és The Vampire Diariesnek.
Tom Ellis játéka rengeteg réteget
ad Lucifer karakterének, és maga a tény, hogy kapott egy ilyen zenei oldalt is,
szerintem elképesztően sokat tud nyomni egy jelent drámaiságán – még ha nem is
maga a színész zongorázik. Megint csak egy remekül eltalált zenéről van szó,
mert a jelenethez – ahol Amenadiel elmondja, hogy az apjukat hibáztatja
mindenért, miközben Lucifer szemmel láthatóan szenved amiatt, amit tett –
keresve sem lehetett volna jobb dalt találni, a Metallica Unforgivenjénél.
4. The Fray – Never say never (The Vampire Diaries 1x01 és 8x16)
Több okból is helye van ennek a
listán. Egyrészt azért, mert az első részt 15 évesen néztem meg, és a dal meg a
jelenet együttes hatása olyan szinten mély nyomot hagyott bennem, hogy a mai
napig élénken él – annak ellenére, hogy sosem voltam Stelena shiper. A TVD-ről
alapból elmondható volt mindig is – főleg az első 2-3 évadában –, hogy
iszonyatosan erős zenei világgal operált. Olyannyira, hogy akkoriban nagyjából
masszív 40-50 szám volt az mp3-amom a TVD soundtrackből. Függetlenül attól,
hogy hova jutott a sorozat, és milyen poklot élt meg, én továbbra is azt
gondolom, hogy a maga műfajában az első 3 évad magasan kiemelkedő,
történetmesélési és karakteri szempontból is, zeneileg meg főleg.
A Never say never azért is került ide, mert pontosan tudták a
készítők, hogy mennyire erős lett a pilotrész ezen jelenete, és hogy milyen
jelentőséggel bírt ez a rajongók körében, és egy elképesztően szép keretet
gyártottak azzal, hogy a legutolsó részben Stefan búcsújához berakták ugyanezt
a zenét. Tették mindezt úgy, hogy nem hatásvadásznak hatott, hanem szépnek,
érzelmesnek, és meghatónak. Szép munka!
(1x01)
(8x16 - a teljes Stefan-búcsú jelent, a dal az utolsó kábé 40 másodperc)
3. Rob Benedict – Fare thee well (Supernatural 11x20)
Rohamléptekben meg is érkeztünk a
dobogósokhoz, méghozzá a dobogó legalsó fokára, ahol ismét a Supernaturalt
vesszük elő. Mégpedig azt a jelenetet, ami ismét óriási fanservice-ről szól –
mert a rajongók évadokon át tolták, hogy Chuck lesz Isten és – SPOILER – ő
lett. És ahogyan a készítők tálalták, ahogyan azt az egész részt felépítették
Metatronnal, Chuck regényével, amit Metatron eleinte nem is akar elolvasni,
aztán a zene hatására mégis. Ahogy Dean és Sam sztorija közben már-már
reményvesztett irányba indul, de akkor felizzik a Samulett, és megmenekül a
város, és visszaadja a hitüket, és a jelenet végén megjelenik Chuck, és
nyilvánvalóvá válik a nyilvánvaló.
Mellesleg, miután megnéztem ezt a
részt, az volt az első, hogy megtanuljam gitározni a számot. És teszem hozzá,
két hétig feszt ezt játszottam meg énekeltem – család, szomszédok, barátok,
és lakótársak legnagyobb örömére.
2. Maxence Cyrin – Where is my mind piano
cover (Mr. Robot 1x09)
A Mr. Robot volt talán a leggyorsabb
szerelembe esésem egy sorozattal. Rami Malek meg a sorozata így megfogtam a
szívemet, és olyan szinten ejtette fogságba, hogy máig sem szabadult, sőt! Az,
hogy meg vagyok veszve a sorozatért (meg Elliotért és Tyrellért) az ebben a
részben, ebben a jelenetben csúcsosodott ki.
Főképp úgy ütött elképesztően
nagyot, hogy néhány héttel előtte néztem meg először a Fight Clubot, aminek az ikonikus zenéjének a feldolgozásáról van
itt épp szó. A zene ott is, és itt is megtette, amit meg kellett, és azóta is a
rész hatása alatt vagyok, mert „I wanted to save the world”. Szintén egy olyan
pár perces snitt, amit szerintem az életben nem fogok tudni kiverni a fejemből
– és őszintén szólva, nem is akarok.
(ennél jobb verziót sajnos nem találtam)
1. Peter Gabriel – My body is a cage (House MD 7x16)
A dobogó legfelső fokán más
sorozat nem is szerepelhetne, mint a House, ami egyrészről szintén
meghatározta a kamaszkorom – bár ténylegesen végig csak a gimi végén / egyetem
elején néztem. Másrészről pedig mind a mai napig az egyik legkedvencebb
sorozatom, és House az egyik legkedvencebb karakterem.
Ez a jelenet pedig olyannyira
beleégett az emlékezetembe, hogy amikor elhatároztam, hogy csinálok egy ilyen
listát, ez volt az első, ami eszembe jutott, pedig nagyjából 4 éve láttam
utoljára. Először meg vagy tizenhárom évesen. Elképesztően fajsúlyos jelenet,
nagyon komolyan indul, ténylegesen elszorul az ember szíve, ahogy nézi, és
hallgatja, és aztán egy tipikusan House-os megoldással oldják fel a komolyságot
– elképesztő.
Ez
volt tehát az én listám, nektek van esetleg olyan jelenetetek sorozatból, amit
a zene tett nagyon emlékezetessé – akár pozitív, akár negatív értelemben? Ha
igen, hagyjátok a véleményeteket nyugodtan a kommentszekcióban.