...avagy
Dárdai Pál távozása és annak hatásai
Természetesen
nem hagyhatom szó nélkül a Dárdai-saga ezen pontján sem, ha már a kezdetektől
fogva követettem a válogatottnál folytatott munkáját. Éppen ebből kifolyólag
pontosan tisztában azzal, hogy mi mindent hordoz magában Pali személye, hogy
szakmailag és emberileg egyaránt mennyi mindent adott a válogatottnak, a magyar
focinak. Nekünk, szurkolóknak.
Rettentően szeretem a megnyilvánulásait, az őszinteségét, a precizitását, és
hadilábon állok az MLSZ-szel, egyetlen döntésükkel nem értek egyet, és úgy összességében,
szeretek mindent rájuk kenni - csak úgy, mint a FIFA-ra, UEFA-ra -, bár ezt
talán már ti is tudjátok. De fontosnak tartottam ezt leszögezni - újra - itt az
elején, hogy ennek fényében olvassátok a bejegyzést.
Kezdeném is
rögtön azzal, hogy Pali távozása szerintem kivételesen nem az MLSZ hibája.
Főleg nem Palié. Ez itt kérem szépen kizárólag a Hertha kreténsége, amit
egyrészről mérhetetlen elutasítással fogadok, másrészről viszont meg is értem.
Egy Bundesliga 1-es csapat irányítása nem kis feladat, nem kis felelősség.
Lehet jönni azzal, hogy de a válogatott csak kétszer 10 nap lett volna, de
remélem senki nem gondolja, hogy a szövetségi kapitányi teendők lerendeződnek
ennyiben. Mert ugye nem árt, ha az adott kapitány tudja, milyen formában vannak
a játékosai, látja őket mozogni a pályán. Persze, nyilván, ez egy Kínában vagy
Amerikában focizó játékos esetében még egy kizárólagosan a kapitánykodással
foglalkozó edző számára is nehezen kivitelezhető, nem még valaki olyannak, aki
közben egy német elsőosztályú csapatért felel.
Pali önmagától
nem hátrált volna meg, ebben egészen biztos vagyok. Ugyanakkor tudom azt is,
hogy az emberi
teljesítőképesség határai végesek, és hogy nagyon sokáig nem lehet bírni
kettős terhelés mellett. Nem lehet bírni azt, hogy az ember a relatíve
szabadidejében hazautazik, összeszedi a válogatottat, aztán mennek Athénba vagy
Belfastba. Egyszerűen ez nem így működik, mert az ember elfárad fizikálisan,
elfárad mentálisan, dekoncentrált lesz, legyengül a szervezete, belerokkan. És ezt nem kívánnám
senkinek, főleg nem Palinak.
Sokan írták,
mondták, hogy az MLSZ részéről az lenne a helyes döntés, hogy elmennek
Berlinbe, az asztalra csapnak, és kivásárolják Palit a szerződéséből. A szívem
egyik - a csodákat mindig örömmel fogadó - része ezért repes, erre vágyakozik,
csak éppen... Belegondolt abba bárki, hogy mikor volt utoljára magyar edző
olyan magasan, mint most Pali? És persze, ő is azt hangoztatta, hogy első
sorban magyar, és a szíve hazahúzza, és ezt teljes mértékig el is hiszem neki.
De azért az bárki beláthatja, hogy igazán nagy edzői karriert nem a
válogatottunk élén fog befutni, vagy legalábbis még nem most. Ebben rendkívüli
módon egyetértek egyébként Vági Márton MLSZ főtitkárral, hogy tíz év múlva Pali
tényleg csodát tehet majd a válogatottal, még nagyobb csodát, majd azzal a
válogatottal, ami a Storck sportigazgatói munkája alatt érlelődő utánpótlásból
épül majd fel. Úgy, hogy kap egy 6-8 éves szerződést, és arra az időre őt békén
hagyják, hogy csinálja a dolgát. Mert ebben van igazság, hogy még ha a Hertha
most el is engedte volna Dárdait, ezt így nem lehet, hogy akkor most két
meccsre lesz ő, meg még négyre, meg akkor a selejtezősorozat végéig. Nem.
Nem mellesleg
pedig neki tényleg ott van az élete. Egyrészt persze ő a magyar foci
megváltója, a messiás, és ezért mindenki elmondhatatlanul hálás neki itthon. De
ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy azért mindamellett, hogy ő most
szövetségi kapitány volt, és a Hertha edzője, első
sorban mégiscsak férj és apa. És
ebből az aspektusból nézve már nem is akarnám, hogy csapot-papot hátrahagyva
rohanjon Magyarországra. Persze jó
volna.
Jó volna, mert a
válogatott és Dárdai kapcsolata mondhatni egy égben
köttetett frigy volt. Ezzel
lehet vitatkozni, csak épp nem érdemes. Pali megtalálta a srácokhoz vezető utat
úgy, hogy közben hiteles maradt, és hogy ezzel egy időben az összes szurkoló
szíve belopta magát. Mondhatni megteremtette
az évek óta elveszettnek hitt kapcsolatot a játékosok és a szurkolók között. Palinál jobbat nem is kívánhatott
volna a magyar foci, a válogatott, és azért a kilenc hónapért is mérhetetlenül
hálásnak kell lennünk.
Hiszem, hogy
Dárdai a nagy Ő a magyar válogatott számára, de ahhoz hogy a nagy szerelem
teljes legyen, három dolog kell - a jó személy, a jó hely, és a jó idő. Az
időpont rossz volt, de a legjelentősebb, a jó személy már megvan, és most már
nincs más dolgunk, mint hinni abban, hogy a srácok nélküle is veszik az
akadályt, és legyőzik a románokat meg az észak-íreket. De csendesen teszem
hozzá, nagyon meg lennék lepve, ha szeptember 4.-én Pali nem ülne ott a lelátón
valahol.
Én tehát
hatalmas hálával, és a viszontlátás reményével a szívemben zárom a soraimat, és
bízok abban, hogy eljön majd az az idő, amikor Dárdait hat lóval sem lehet majd
visszatartani, és erejének teljében tér majd vissza a magyar válogatotthoz,
hogy aztán Európa tetejére vezényelje a csapatunkat. Túlzásnak tűnik, és túlzó
hurráoptimizmusnak? Arra is mindenki ezt mondta, amikor hittünk abban, hogy
meglesz a romániai X, a finnek oda-vissza.
Én hiszek a csodákban. És hiszek Dárdai Pálban is.
