Tudom, hogy régen nem írtam, és mentegetőznék is, de annyira sok értelmét nem látom, szóval inkább írnék arról a témáról, ami az elmúlt napokban, hetekben a leginkább érdekel - a magyar válogatottról.
Többször feszegettem már itt ezt a témát, hol mélyebben, hol felszínesebben. Nagyon nagy a késztetésem arra, hogy egészen a mélyére ássak az egész MLSZ vs. ultrák párharcnak, kezdve a szurkolói kártya értelmetlenségétől, de nem fogok, éppen csak megkapargatom majd a felszínt. De hogy akkor miről lesz szó? A magyar foci terjedéséről az európai top csapatokban, a 2009-es U20-as hősök felnövéséről, egy élőben megtekintett válogatott meccsről, és a finnek elleni elmaradhatatlan drámáról. Szerintem vágjunk is bele!
Kezdjük is a legaktuálisabbal - megvertük a finneket. Nem azt a focit játsszuk, amihez az európai "Elit-focit" figyelő sas szemünk szokva van, ez tény. Valószínűleg az elkövetkezendő években nem is fogjuk. De számomra nincs szebb gól annál, amit a magyar srácok a válogatottban lőnek. Ha évekre menően visszanézem a válogatott góljait (és attól a nyócegytől tekintsünk el), mindbe beleborzongok, egytől egyik. Dzsudzsák 94. percben lőtt bombájába a finnek ellen, Gera duplájába Amszterdamban, Rudolf utolsó perces, győztes góljába a svédek ellen, a romániai 25 méteres szabadrúgásgólba, Szalai Feröer ellen szerzett győztes találatába, és tegnap felkerült a listára Stieber óriási gólja Helsinkiből.
(borzongjunk)
Jó dolog meccset nézni, EB-t, VB-t. De szentül hiszem, hogy akkor az igazi, ha a saját országod válogatottja is ott van. Mert én nagyon szeretem a spanyolokat, és szeretem a németeket is. De ha kijutnánk az EB-re, nem létezne más csapat, a magyaron kívül. Nem, ameddig versenyben vagyunk.
Az elmúlt ki tudja, hány évben, soha ilyen közel nem volt a válogatott világversenyre való kijutáshoz. Négy meccs ugyan még előttünk van, és a görögök gyötrelem-teli teljesítménye, meg Feröer hirtelen jött hat pontja azért jelzi, hogy a papírforma gyakorlatilag semmit nem jelent, és hogy piszok nehéz meccsek lesznek, de én őszintén hiszem, hogy a kijutás meglehet. Csak előtte lesz 90 kegyetlen perc Budapesten a románok ellen, aztán 90 kegyetlen perc Belfastben. Ha az a két meccs meglesz, akkor már tényleg érdemes reménykedve várni az októbert, és elkezdeni spórolni egy franciaországi kirándulásra.
Kicsit visszakanyarodva a múlthéthez... Amikor megtudtam, hogy a válogatott Debrecenben játssza a felkészülési mérkőzését Litvánia ellen, egyből fellelkesültem, és Livivel hamar arra a konszenzusra jutottunk, hogy nekünk ott a helyünk. Elmentünk hát a Nagyerdei stadionhoz, kiváltottuk A kártyát - ami egyébiránt abból állt, hogy bemondtunk egy nevet és egy születési időt. Lehetett volna ez akármi, mert fénykép nincs rajta, személyit nem kértek, és a belépéskor sem vetették össze személyivel a stadionkártyát. De van csak azért, hogy... A fene se tudja, hogy miért.
Mondhatnám, hogy fergeteges hangulat volt a meccsen, de ez nem volna igaz. Mondhatnám, hogy önkívületi állapotban voltak a szurkolók, de ez sem lenne igaz. Mondhatnám, hogy voltak szurkolók, de sajnos ezzel sem állítanék valós dolgot. Nézők, na, azok akadtak egy páran. Egy 20.000-es stadionban, hét-nyolcezren. Ami helyszíni jegyárusítással lehet, hogy lett volna kilenc, kártya nélkül meg tizenöt, de könnyen lehet, hogy teltház is.
Az MLSZ makacs óvodás módjára köti az ebet a karóhoz, és bizonygatja az igazát, hogy márpedig a kártya előrelépés, és mit sem törődik azzal, hogy közben a saját focistái és a futballt szerető magyar közeg kérésével, érdekével megy szembe. Hónapok óta. Undorító dolog az, hogy a saját szövetségünk jelenti a szurkolóinkat az UEFA-nak, és a finn szövetségnek kell megvédenie őket. Gusztustan és gyomorforgató. És kicsit gondoljunk bele... ha ilyen zseniális hangulattal készülnek a magyar "szurkolók" (nézők) a románok ellen, akkor hangosabb lesz a vendégszektor. Egy magyar-román meccs, hazai pályán, hozzávetőlegesen magyar szurkolók nélkül... Köszönjük MLSZ.
Azért én bízok abban, hogy valahogyan egyezségre jutnak az ultrák az MLSZ-szel, vagy csak időlegesen fegyverszünetet kötnek. Mert az, hogy románia ellen ott legyenek a magyar Szurkolók, hangulatot csináljanak, és 12. emberek legyenek, az mindenkinek érdeke. Vagyis... szeretném azt hinni, hogy az MLSZ-nek is érdeke az, hogy kijussunk a '16-os EB-re, de én már nem is álmodok ilyenekről.
Egyébként a magyar-litván meccs jó volt, az emberek kedvesek voltak, a srácok jól játszottak - többnyire -, és végre az a Németh Krisztián is kezdi megtalálni a helyét a válogatottban, akit 20 éves kölyök kora óta követek. Koman után ő volt a második kedvencem abból az U20-as csapatból, minden flegmaságával, és lazaságával együtt is. Mert technikás, mert gyors, és mert életveszélyesek a mélységi indulásai - és ezt a finnek ellen is bemutatta.
A nagy válogatott keretében most ott volt 3 srác az U20-as csapatból - Simon Ádám, Varga Roland és Németh Krisztián, és én szeretném hinni, hogy ez tényleg jó lesz. Hogy ez a csapat tényleg képes bármire, hogy megvan az összhang, a harci kedv, a győzni akarás, és a minőségi játékosok. Mert terjedünk Európában, top ligákba férkőzünk. Mert a két Bundesliga-játékosunk (Stieber és Szalai) után, Bogdán Ádám egy Premier League topcsapathoz igazolt (a Liverpoolhoz, aminek azért egy kicsit még jobban is örülök, mintha akármelyik másik lett volna), és megvan az esély arra, hogy Dzsudzsák is otthagyja végre azt a siralmas orosz bajnokságot.
Visszatérve a Nagyerdeibe a felkészülési meccsre... Egy dolgot nagyon sajnáltam, hogy a legkedvencebb válogatott focistámat nem láttam játszani - Bogdán Ádámot. Láttam viszont ahogy a félidőben és meccs előtt "szenvedett", leheveredett a fűre, kapura lövöldözött, labdát szedett, elrugdosta a labdákat, visszahozta őket - röviden és tömören: látványosan unatkozott.
Ettől függetlenül én nagyon élveztem a meccset... Mérsékelten élveztem, mondjuk inkább így. Hogyha a lelátón is lett volna hangulat, jobban élveztem volna. Hogyha nem úszott volna be a látóterembe folyamatosan az előttünk ülő kilenc páwagyerek valamelyikének szelfire tartott telefonja. Hogyha a a Ria-ria Hungáriától a saját gondolataimat nem hallottam volna. Válogatott meccsen már voltam, most még egy dolgot szeretném majd lehúzni a listámról. Hogy a színházasdi elfelejtése után, tömött lelátón, fergeteges hangulatú, drámai meccsen, 20.000 szurkolóval az oldalamon, kiszurkoljak egy győzelmet ebből a válogatottból.
És azt hiszem ezzel zárom soraimat, illetve utolsó gondolatként beszéljen helyettem az alábbi, ma szerkesztett remekmű:
